1p

Szavazategyenlőség miatt nem született döntés a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az önkormányzat feloszlatásáról. A Fidesz-KDNP-MDF kezdeményezéséről név szerinti szavazással döntöttek.

A feloszlatást a kezdeményezők 33 képviselője támogatta, az MSZP-SZDSZ-koalíció ugyancsak 33 tagja pedig elutasította. A közgyűlés feloszlatásához 34 szavazatra, minősített többségre lett volna szükség. Ez jelenleg az MSZP-SZDSZ-koalíciónak sincs meg, mivel a mandátumáról lemondott Hunvald György utódjának megjelölt Kivágó Iván Györgyné mandátumának kiadása ellen kifogást nyújtottak be.

Az ellenzék azért kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, mivel a Fővárosi Önkormányzatnak még nincs éves költségvetése, amit március közepéig kellett volna elfogadni. Az indítványt ismertető Tarlós István Fidesz-frakcióvezető hangsúlyozta, hogy ezáltal a közgyűlés az eddig legelemibb törvényi kötelezettségének sem képes eleget tenni.

Az ellenzéki javaslatról hosszas politikai jellegű vita bontakozott ki, amelynek során kölcsönösen egymást okolták azért, hogy a városnak még mindig nincs költségvetése. Az ellenzékiek felrótták a városvezetésnek, hogy csak alibitárgyalásokat folytatott velük a költségvetésről addig, míg Hunvald György le nem mondott mandátumáról. Tarlós  István szerint az alibitárgyalásokat jól mutatta az is, hogy a főváros 2010 utáni működését jelentősen befolyásoló kérdésekről nem is kívántak velük egyeztetni. Tarlós István és Hock Zoltán (MDF) úgy vélte, hogy a főváros egyre nagyobb eladósodásáról vagy a BKV helyzetének rendezéséről mindenképpen érdemi vitát kellene folytatni a frakcióknak.

A közgyűlés két fideszes tartózkodással döntött arról, hogy újabb egy hónappal meghosszabbítja a Fővárosi Önkormányzat átmeneti finanszírozásról szóló rendeletét. Ez alapján költségvetés hiányában is tovább működhet az önkormányzat és annak intézményei. Az államtól azonban a költségvetés elfogadásáig havonta mintegy ötmilliárd forinttal kevesebb támogatást kap a főváros.

Már meg se lepődünk: most sem lesz fővárosi büdzsé
A forint "megtréfálta" Budapestet
Büdzsével ünnepli a munkát Budapest? 
350 millióért ki is szélesítik a Margit-hidat
Budapest: az el nem készült metró is az útfelújítások akadálya
Vége a patthelyzetnek? Hunvald lemondott

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG