G20: az oroszok nem fizetnek be a közösbe
Oroszország nem járul hozzá ahhoz a válságellenes összeghez, amelyet a csütörtöki G20-as csúcsértekezleten határoztak el.
- Oroszország nem járul hozzá az 1,1 billió dolláros összeghez, erre nem is vállalt kötelezettséget - hangsúlyozta Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter egy oroszországi bankfórumon.
Azzal indokolta Moszkva távolmaradását, hogy a volt szovjet köztársaságokat eddig is sok tízmilliárd dollárral támogatja. - Úgy gondoljuk, máris eléggé eljátsszuk a nagy testvér szerepét térségünkben - mutatott rá.
A Húszak (G20) csütörtökön elhatározták, hogy további 1,1 billió dollárral töltik fel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és más nemzetközi pénzintézetek támogatásokra szolgáló kasszáját, illetve segítik a nemzetközi kereskedelemfinanszírozást.
Mindenki boldog: a G20 megtette, amit kellett
Soros: ez igen!
Megháromszorozzák az IMF tartalékait
A G20 kinyírja a hedge fundokat?
Már egy halottja is van a G20-csúcsnak
Soros most a briteket félti
MTI