1p
A vonatközlekedést kivéve nem okozott különösebb fennakadást a Liga Szakszervezetek ágazatokra kiterjedő országos sztrájkja - szerintük sikeres volt a munkabeszüntetés, de eredménytelen
A vonatközlekedést kivéve nem okozott különösebb fennakadást a Liga Szakszervezetek ágazatokra kiterjedő pénteki országos sztrájkja, déltől pedig már a vasutasok sem sztrájkolnak, miután a VDSZSZ felfüggesztette a munkabeszüntetést. A MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel közölte: a legtöbb helyen, ha késésekkel is, de elindultak délelőtt a járatok.

Az oktatási és az egészségügyi intézményeket csak nagyon kis mértékben érintette a sztrájk, az érettségik rendben zajlanak. A fővárosban nem okozott komolyabb gondot a tömegközlekedésben a LIGA-sztrájk, s például Békés megyében is közlekedik az összes busz és vonat. Nem sztrájkolnak a postások, a dolgozók időben beérkeztek munkahelyükre és felvették a munkát.

Tolna megyében sem az egészségügyi dolgozók, sem a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagjai nem csatlakoztak a LIGA pénteki sztrájkjához. Zala megyében az autóbuszjáratok menetrend szerint közlekednek, az oktatási intézményekben rendben zajlanak az érettségi vizsgák, a megyei kórházban pedig mindössze öt orvos jelezte, hogy 13 órától 15 óráig csatlakozik a sztrájkhoz. Vas megyében a legnagyobb cégeket szintén nem érintette a sztrájk, a szentgotthárdi Opel gyárban zavartalanul zajlik a termelés, a szállításokat viszont más napokra ütemezték.

A sztrájk kapcsán a Tesco az MTI-vel közölte: áruházaik működését semmiben nem befolyásolja a péntekre meghirdetett LIGA-sztrájk, sem az ellátás, sem a nyitva tartás nem változott. Ehhez hasonlóan Heves megyében sem az egészségügyi intézményeket, sem az energiatermelést nem akadályozza a sztrájk.

Csak az egység hiányát mutatja a Liga Szakszervezetek péntekre meghirdetett magyarországi általános sztrájkja, írta pénteken az egyik osztrák napilap. Csütörtökön estig csak egy dolog volt biztos a munkabeszüntetéssel kapcsolatban, az, hogy a Liga és a VDSZSZ elnökségét "perszonálunióban" betöltő Gaskó István áll az élén. Hogy ki fog csatlakozni hozzá, azt nem lehetett tudni. A pénteki sztrájk a vasútra összpontosul, de ott is törékeny a szolidaritás: sok vasúti dolgozó szabadnapot vett ki péntekre, így ugyan nem dolgozik, de nem is sztrájkol, írta a konzervatív napilap.
"A sztrájk maga az egység hiánya"
A MÁV közölte, hogy a budapesti elővárosi közlekedésben az utasok számára kedvezően alakultak a délelőtti órákban az eljutási lehetőségek, hiszen mind Budapest-Déli, mind Budapest-Nyugati pályaudvar közlekedtek a vonatok. A Nyugati pályaudvaron - egy rövid megszakítást követően - 9 óra 50 perctől újból teljes a közlekedés. A főpályaudvarok közül egyedül a Budapest-Keleti tartja fel a vonatokat, ez azonban a nemzetközi vonatokra is kihatással van, ezért azok nem közlekednek.

A MÁV közölte azt is, hogy a jelentős forgalmat lebonyolító szolnoki állomáson zavartalan a közlekedés, míg például Balassagyarmat térsége a vezető jegyvizsgálók munkabeszüntetése miatt vasúttal nem elérhető.

Északkelet-Magyarországon a korábbi sztrájkokhoz képest jelentős változás, hogy az eddig legkitartóbb csomópontokban sokan újból felvették a munkát, így például Miskolcon is megindulhatott a közlekedés. A másik, a sztrájk által leginkább fenyegetett régióban, Kelet-Magyarországon szintén javult a közlekedési helyzet. A korábbi sztrájkokkal ellentétben Nyíregyháza és Debrecen is indít és fogad járatokat.

A dél-keleti országrészben Szeged továbbra sem indít és fogad vonatokat, s szünetel Szombathely és Kőszeg állomások között is a vonatközlekedés. Ezen a vonalon vonatpótló autóbusz sem közlekedik.

A MÁV szerint Délnyugat-Magyarországon ugyancsak javult a helyzet, Dombóvár és Komló között a korábbiakkal ellentétben megindul a közlekedés, s várhatóan elindul 13.13 a Nagykanizsára és Keszthelyre közlekedő gyorsvonat is a Déli pályaudvarról. Pécs közlekedése és kezd helyreállni, Pécsvárad és Mohács irányába elindultak a vonatok.

A vasút közölte: a nemzetközi forgalomban résztvevő járatok esetében is javult a helyzet, a Velencéből érkező Venezia járat átlépte az országhatárt, valamint Moszkvából megérkezett a Tisza Expressz. Ausztria irányából az osztrák ÖBB nem indítja el a járatokat, ezeket sok esetben vonatpótló buszokkal pótolják.

A LIGA a Bajnai-kormány programja ellen hirdetett országos munkabeszüntetést péntekre. A LIGA sztrájkfelhívásához a Munkástanácsok kivételével más szakszervezeti konföderáció nem csatlakozott, ám például a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezet az Electrolux nyíregyházi gyárban szolidaritási sztrájkot hirdettek péntek délelőttre.

Az érettségizők észre sem vették az "országos sztrájkot"

Nem okozott fennakadást az érettségi vizsgákban a pénteki LIGA-sztrájk, a német írásbelik mindenütt zavartalanul lezajlottak. Az MTI körképe szerint pedagógusok és egészségügyi dolgozók csak néhány megyében sztrájkoltak, több helyen kék szalag kitűzésével fejezték ki szolidaritásukat.   

PDSZ: 6000 sztrájkoló
Az előzetes adatok alapján legalább hatezren csatlakoztak a közoktatásban a LIGA pénteki országos sztrájkjához - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MTI-vel.
Elmondta: óvodákban, általános és középiskolákban egyaránt volt munkabeszüntetés. Új jelenség, hogy óvodai dolgozók különösen nagy számban jelezték csatlakozásukat.
Hozzátette: a hatezer "tevőleges résztvevő" mellett ugyanennyien jelezték, hogy szolidárisak a sztrájkkal.
Baranyában három oktatási intézmény csatlakozott a sztrájkhoz - tájékoztatta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője az MTI-t. Mint még délelőtt elmondta, Pécsett a Pollack Mihály építőipari szakközépiskolában 8 és 14 óra között 22 dolgozó vesz részt a sztrájkban, a Mezőszél utcai Általános Iskolában pedig 8 óra és 8.45 között nem vették fel a munkát a tanárok. Berkesden a helyi általános iskola és óvoda dolgozóinak ötven százaléka sztrájkolt reggeltől 13 óráig.    
Jász-Nagykun-Szolnok megyében az iskolák közül mindössze egyben szünetelt a tanítás, az egészségügyi intézmények közül pedig egy sem csatlakozott a sztrájkhoz. A PDSZ helyi vezetőségének egyik tagja elmondta: a megye középiskolái az érettségi vizsgák miatt nem csatlakoztak a LIGA felhívásához. Nagy Gyula tudomása szerint az általános iskolák közül csak a szolnoki Fiumei úti intézmény tartja zárva a kapuit. Néhány más intézményben a tanárok kék szalagot tűztek a ruhájukra, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a munkabeszüntetéssel.

Komárom-Esztergom megyében az oktatási és az egészségügyi intézmények közül egy gimnáziumban és egy kórházban sztrájkoltak pénteken, mindkét létesítmény Esztergomban van. A Szent István Gimnáziumban Kurnász László igazgató rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, mert a tantestület nagy része élt a sztrájkhoz való jogával.

Szabolcsban egyéni pedagógus-munkabeszüntetéseket jeleztek napközben több iskolában. Vas megyében egyetlen iskolából sem érkezett olyan bejelentés a fenntartó önkormányzatokhoz, hogy sztrájkolnának a pedagógusok - mondta a megyei önkormányzat oktatási osztályának illetékese az MTI-nek. Ugyanerről számolt be Heckenast Gusztáv, a szombathelyi önkormányzat oktatási osztályának vezetője is. Nem sztrájkoltak a Fejér megyei önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben sem - tudta meg az MTI Csathó Barnától, a megyei önkormányzat sajtóreferensétől.

Bács-Kiskun megyében az oktatási és az egészségügyi intézményekben dolgozó munkavállalók nem vettek részt a sztrájkban. Pongrácz Tibor, a PDSZ megyei ügyvivője azt mondta: az idő rövid volt ahhoz, hogy a törvényben előírt határidők betartásával lehessen megszervezni a sztrájkot, de néhány intézményben a szolidaritást kifejező kék szalagot kitűzve dolgoznak a munkavállalók. A PDSZ korábbi közlése szerint Tolnában nincs olyan iskola, ahol csatlakoztak volna a sztrájkhoz. Az MTI által megkeresett fővárosi egyetemeken nem készültek külön intézkedéssel a sztrájk miatt.

Mi történt az egyetemeken?

Siker eredmény nélkül?
Liga: a sztrájk sikeres volt, csak nincs eredménye
D. Szekeres Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem sajtófőnöke azt mondta, a péntek az utolsó szorgalmi nap az intézményben, utána kezdődik a vizsgaidőszak. Péntekenként főként levelező tagozatos és távoktatásos képzés folyik, s mivel az előadásokon a részvétel nem kötelező, külön intézkedésre nincs szükség.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem sajtóirodája azt közölte, hogy az oktatás a tanulmányi és vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint folyik pénteken, a munkabeszüntetésekkel kapcsolatos vis maior helyzeteket az említett szabályzatban és annak kari kiegészítéseiben megadott méltányossági kereteken belül kezelik.

A fővárosi kórházakban sem volt probléma

Az MTI által megkérdezett hét fővárosi kórházban mindenütt felvették a munkát a dolgozók. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint egyaránt a szokásos rend szerint zajlott az egészségügyi ellátás a Péterfy Sándor utcai Kórház, a Heim Pál Gyermekkórház, az Állami Egészségügyi Központ, az Uzsoki utcai Kórház, a Flór Ferenc Kórház, a Semmelweis Egyetem és a Szent Imre Kórház osztályain.

Az ellátás zavartalan volt mindenhol

Sem a kórházi dolgozók, sem a pedagógusok nem sztrájkolnak Dunaújvárosban - tudta meg az MTI szakszervezeti vezetőktől péntek reggel. Rádonyiné Ősi Márta, a Szent Pantaleon Kórház szakszervezeti elnöke elmondta, hogy intézményük dolgozói nem csatlakoznak a LIGA kezdeményezéséhez.        

Zalában, a megyei kórházban öt orvos jelezte, hogy 13 órától 15 óráig csatlakozik a sztrájkhoz. A Bács-Kiskun Megyei Kórház minden osztályán teljes kapacitással folyik a gyógyítás - mondta az MTI-nek Horváth Attiláné, a kórház sajtófőnöke. Zavartalan ellátás Jász-Nagykun-Szolnok megyében is - derült ki az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete helyi elnökének szavaiból. Gerginé Sturm Zsuzsanna közölte: ma már alig van olyan kórház, amelyben több orvos és ápoló dolgozna a sürgős esetek ellátásához nélkülözhetetlen létszámnál.
Losoncz Józsefné, a Tolna megyei Balassa János kórház EDDSZ-titkára péntek reggel az MTI-nek megerősítette a korábban elmondottakat, miszerint kék szalaggal vállalnak szolidaritást, de nem csatlakoznak a sztrájkhoz. Kerekes László, a dombóvári kórház igazgatója arról számolt be, hogy a szakszervezetek nem jeleztek neki sztrájkrészvételt.



Délben befejezik a sztrájkot!
Kevesen sztrájkolnak, de az is elég bénító
Sztrájk: négy nagy csomópontban áll a forgalom
Sztrájk: az induló vonatokra sem mernek felszállni
Sztrájk: a BKV elfogadja a MÁV-bérleteket  
Vasutas sztrájk: megint a minimumon vitáznak 
Gaskó sztrájkjából kevesen kérnek 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG