Gazdát keresnek a MÁVDIREKT-nek
A MÁV-START Zrt. a közeljövőben közbeszerzési eljárást ír ki a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat működtetésére, mert a jelenlegi üzemeltetővel kötött szerződést 2010 január 2-áig hatályos - mondta Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START szóvivője pénteken az MTI-nek.
Emlékeztetett arra, hogy a telefonos ügyfélszolgálat 2004 őszén kezdte el működését Budapest-Keleti pályaudvaron 40 operátori munkaállomással. A MÁV Zrt. Személyszállítási Üzletágának vezetése 2005-ben a szolgáltatás kiszervezése mellett döntött, ennek eredményeként, a közbeszerzési eljárás nyertese a Sykes Közép-Európa Telekommunikációs Szolgáltató Kft. üzemelteti a szolgáltatást.
Az új közbeszerzési eljárás megindítására a törvényi előírások értelmében van szükség. Az aláírás előtt álló vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződés előírja a vasúttársaságnak, hogy a jövőben is kötelessége telefonos ügyfélszolgálatot működtetése - mutatott rá a szóvivő. A MÁVDIREKT az év minden napján, éjjel-nappal elérhető; naprakész, magyar és angol nyelvű információs szolgáltatást biztosít belföldi és nemzetközi menetrendi és díjszabási témakörökben, valamint az aktuális vasúti közlekedési helyzetről is képet kaphatnak az érdeklődők. A MÁVDIREKT a jól ismert belföldi kék szám - 40/49-49-49 - felhívásával, illetve külföldről a +36 1 371 94 49 tárcsázásával érhető el.
Balogh-Fazekas Anita elmondta: az ügyfélszolgálat a menetrenddel és a díjszabással kapcsolatos kérdések mellett ellátja az internetes jegyvásárlás, az e-Ticket, és a mobiltelefonon keresztül elérhető internetes jegyvásárlás, az e-Ticket-M szolgáltatások helpdesk tevékenységét is.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy a hívásszámok mennyisége ma már csökkenő tendenciájú. A call center indulásakor napi átlagos 5.200 hívás helyett jelenleg 3.000 hívás érkezik. Ezen kívül átlagosan napi 35 információt kérő e-mailt fogad és válaszol meg, valamint 260 darab IC pótjegy azonosítót tartalmazó sms-t küld a MÁVDIREKT.
A hívásadatok rendkívüli esetekben - például sztrájk, jelentősebb utasforgalmat zavaró események idején - jelentősen megváltoznak, akár normális nyolcszorosára is megnő a hívások száma - mutatott rá a szóvivő.
A MÁV megint szabadulna palotájától
A MÁV-ot is leminősítették
MTI