Görög GDP: a vártnál nagyobb lesz a csökkenés
Evangelosz Venizelosz szerint a hazai össztermék (GDP) várhatóan 4,5 százalékkal csökken az idén, míg korábban 3,8-3,9 százalékos visszaesést vártak. Mindamellett Venizelosz szerint nem készülnek újabb megszorításokra. "Ha az eddig megszavazott intézkedéseket végigvisszük, nem lesz szükség további megszorításokra" - mondta a pénzügyminiszter.
Venizelosz kitért a második mentőcsomagra is, amely szerinte október előtt nem áll össze, mivel minden kétoldalú megállapodást jóvá kell hagyniuk az érintett országok parlamentjeinek. A Finnországgal a pénzügyi biztosítékról kötött megállapodásról elmondta, hogy arról elvi döntés még a július 21-i euróövezeti csúcstalálkozón született.
Finnország példáját követve Ausztria, Hollandia, Szlovénia és Szlovákia is pénzügyi biztosítékot kérne Görögországtól. Athén ugyanakkor jelezte: nem tárgyalnak más euróövezeti országokkal a finnhez hasonló megoldásról.
MTI
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




