Emellett a két legnagyobb görög szakszervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY három órás munkabeszüntetésre szólította fel a tagjait pénteken. Ez kihat a bankok, az állami távközlési vállalat és más szolgáltató cégek működésére. A három órás munkabeszüntetési felhíváshoz csatlakoztak a légiirányítók is. Emiatt az Olympic Air és az Aegean Airlines több tucat járatát törölték, közel negyven másik pedig késéssel indul, illetve érkezik.
A két nagy szakszervezet magyar idő szerint 12 órakor kezdi meg a tüntetést a parlament előtt.
A görög kormány kedden 4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelő intézkedéseket jelentett be, részben az állami alkalmazottak bérének és prémiumainak a csökkentésével, az üzemanyagok és a szeszesitalok áfájának a növelésével.
Pénteken hozták nyilvánosságra azt a felmérést, amely szerint a közalkalmazottak 90 százaléka, a magánszektorban dolgozók 76 százaléka és a nyugdíjasok 68 százaléka ellenzi a kormánydöntést.
A görögök nem kérnek a megszorításokból
Miért nem adnak el néhány szigetet a görögök?
Görögország az IMF-fel fenyegeti az Európai Uniót
MTI
Közalkalmazottak ezrei léptek 24 órás sztrájkba Görögországban pénteken a kormány hét közepén bejelentett újabb gazdasági megszorító intézkedései ellen tiltakozva
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




