Hat új szálloda nyílik Budapesten
Hat új szállodát adnak át idén Budapesten; a három-, négy- és ötcsillagos, valamint az apartman hotelek mintegy négyszáz szobával bővítik a magyar főváros kínálatát - írja kedden a Világgazdaság.
A lap szerint a jövőben azonban már inkább a leromlott állapotú hotelek felújítása, szolgáltatási színvonalának emelése várható. A lap által idézett szakértő szerint az új fejlesztések terén látható csökkenés már egy hosszabb ideje alakuló tendencia része. A beruházások visszafogásának okai között említette, hogy a piacon kevés a "vakmerő" fejlesztő, másrészt, hogy az ingatlanfejlesztés hitelezésének megszűnése miatt kevés a hotelépítés.
A szállodafejlesztések aranykora 2005-2006 környékén volt, amikor sokan igazi gazdasági átgondoltság és racionalitás nélkül vágtak bele a beruházásokba - olvasható a Világgazdaságban.
MTI
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




