"Heves" ügy: előrehozott választást akar a Fidesz
A Hevesi megyegyűlés önfeloszlatását és az európai parlamenti választásokkal egy időben új megyei önkormányzati választások kiírását javasolja a Fidesz Hevesben. A javaslatot sürgősségi indítványként terjesztik be a megyegyűlés pénteki ülésén - közölte Tatár László, a hevesi megyegyűlés Fidesz Polgári Frakciójának vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Az előterjesztést azzal indokolják, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat nem képes megküzdeni azzal a válsággal, amely a HospInvest csődközeli helyzete nyomán a megye egészségügyét, sőt teljes intézményrendszerét fenyegeti, ők viszont tudnak megoldást - tette hozzá. Közlése szerint, amennyiben a kórház gazdálkodása összeomlik, az érinti a megye valamennyi, szám szerint 43 intézményét is, vagyis nem csupán kórházi, hanem megyei csőddel kell számolni.
Ugyanakkor Tatár László nem kívánt beszámolni az általuk kidolgozott megoldásról. Mint mondta, erről akkor beszélnek majd, ha meg is valósíthatják - fűzte hozzá. Szerintük Sós Tamás elnök és a szocialista frakció láthatóan csak sodródik az eseményekkel és képtelen megoldást találni a kialakult helyzetre. Mindennek nyomán az MSZP-vel szemben a megyében bekövetkezett a teljes bizalomvesztés. Ezért a közgyűlés feloszlatása és az új választás kiírása jogi megoldás lehet annak elkerülésére, hogy csődbiztos kerüljön Heves önkormányzatának élére - mondta.
Ugyanakkor a polgári oldal szerint alternatívát jelenthet az is, ha a szocialisták önként átadják a megye vezetését a jobboldalnak - mondta Tatár László. Merczel József, a közgyűlés szocialista alelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy péntek reggel, a megyegyűlés ülését megelőző frakcióülésükön fogalmazzák meg a Fidesz javaslatával kapcsolatos álláspontjukat.
Az emberek harmada sem bízik Bajnaiban
Csak a gazdagok adóznának a családi pótlékból
Átlépte a parlamenti küszöböt a Jobbik
Fidesz: az MSZP a munkahelyek ellen van!
MTI