1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az olaj drágulása miatt az amerikai hadsereg alternatív üzemanyagokat keres, az olajfüggőség ugyanis stratégiai fenyegetést jelent az Egyesült Államokra - írta a The Wall Street Journal.

A legnagyobb amerikai olajfogyasztó a Pentagon, amely túl kockázatosnak ítéli a hadsereg olajfüggőségét. A hadsereg naponta 340 ezer hordó olajat használ fel, ez az amerikai összfogyasztás 1,5 százaléka. Csak az iraki műveletekhez naponta 40 ezer hordóra van szükség.

A Pentagon energiaszámlája 2006-ban (ez az utolsó rendelkezésre álló adat) 13,6 milliárd dollár volt, ez 25 százalékkal nagyobb összeg, mint a megelőző évben. A légierőnél a sugárhajtású gépek üzemanyagköltsége megháromszorozódott az utóbbi négy évben. A Fehér Ház a legutóbbi iraki és afganisztáni költségvetési tervezethez 2 milliárd dolláros pótlólagos tételt csapott hozzá a dráguló üzemanyag miatt.

Az iraki háborús műveletek leállnának olaj nélkül. Energiabiztonsági szakértők figyelmeztetnek: olajfinomítók és tankerek elleni esetleges terrortámadások katonai akciókat béníthatnának meg.

A végkövetkeztetés az, hogy csökkenteni kell a külföldi olajtól való függőséget - állapította meg William Anderson, a légierőért felelős védelmi államtitkár-helyettes.

A Pentagon vizsgálja a szintetikus, például szénből előállított üzemanyagokra való átállás lehetőségeit. A légierő egy B-1-es lopakodó bombázója az első olyan gép volt, amelyik márciusban ilyen üzemanyaggal átlépte a hangsebességet. A szintetikus és hagyományos hajtóanyag keverékét már évek óta használják Dél-Afrika civil repülésében, de ekkora sebességet még nem ért el vele sugárhajtású gép. A Pentagon a B-1-es sikeres próbarepülése után azt tervezi, hogy vadászgépeket, köztük az igásló szerepét betöltő, többcélú F-16-osokat teszteli szintetikus üzemanyaggal.

A hadsereg másik zöld kezdeményezése, hogy előtérbe került a hibrid üzemű páncélozott harcjárműveket gyártása. A légierőnél könnyű titán alkatrészekkel kísérleteznek, hogy a súlycsökkenés kisebb üzemanyag-felhasználást eredményezzen. A Las Vegas melletti Nellis légibázison pedig tavaly decemberben kezdte meg működését a legnagyobb amerikai napenergiatelep, amely 56 hektáron terül el; a telep a támaszpontot és a környező településeket is ellátja árammal.
 
Közben az Európa Parlament nagy többséggel megszavazta, hogy további kutatásokat folytassanak a bioüzemanyagok termelésének és alkalmazásának hatásáról, lezárandó a vitát, miszerint az ilyen üzemanyagok fokozódó termelése mélyítheti az élelmiszerválságot.

A kutatásoknak ki kell terjedniük az erdők, a művelt földterületek változásának és egészében az élelmiszerellátásnak a kérdéseire, hogy ennek alapján dönthessen az EU a bioüzemanyagokkal kapcsolatos környezeti és szociális feladatokról.

Mint ismeretes, az EU célnak tűzte ki, hogy 2020-ra az üzemanyagok felhasználásában 10 százalékos részarányt kell képviselnie a bioüzemanyagoknak.

Átugrotta a 130-at az olajár
Európai szocialisták a bioüzemanyagról
Olaj: a tartalékadatok okoztak némi meglepetést

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG