HM: meglesz a stabilitási tartalék
A Honvédelmi Minisztérium vezetése haladéktalanul megkezdte az egyeztetést a tárcát érintő stabilitási tartalék képzéséről - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Mivel az idei költségvetés mintegy 22 milliárd forinttal nőtt a tavalyihoz képest, a 26 milliárd forintos zárolás kezelhető lesz - írták a közleményben. Mint rámutattak: a kormány a mintegy 26 milliárd forintot nem elveszi, hanem zárolja a minisztérium költségvetéséből. A honvédelmi vezetés bízik abban, hogy ez az összeg a későbbiek során ismét rendelkezésre áll majd.
A kormány a nemzetgazdasági miniszter javaslatára a költségvetésen belül 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot hoz létre. A stabilitási alap célja, hogy megvédje Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





