Hogyan nem csődölnek be máshol az acélművek?
A válság közben is bíztató ágazatokban, ezúttal az infrastruktúra-fejlesztésben keres kiutat az osztrák Voestalpine acélművek. Pénteken bejelentették, hogy felvásárolták az amerikai Leading Edge Enterprises Inc.-t, amely vasúti pályaelemeket és berendezéseket gyárt. A vételárról azt írták a jelentésben, hogy "viszonylag csekély" volt, de nem közölték az összegét. A felvásárlást a Voastalpine vasútfejlesztő részlege bővítéseként jellemezték.
Korábban, februárban kiadott előrejelzésében a Voestalpine figyelmeztette a befektetőket, hogy a most, e hónap végén záruló üzleti évében az üzemi eredmény csökkenésére számít, miután már a decemberrel zárult harmadik üzleti negyedévben is nagy visszaesés volt az első üzleti félévi, akkor még rekord eredményekhez és az egy évvel korábbiakhoz képest, de a cég szerint az energiaipar és a vasutak megrendelései továbbra is biztatók.
A gazdaságösztönző programok világszerte támogatják az infrastrukturális beruházásokat, emlékeztetnek elemzők. A Voestalpine adózott eredménye a decemberrel zárult harmadik üzleti negyedévben 87,3 millió euró volt, kevesebb mint a fele az egy évvel korábbi 177,6 milliónak. Ezzel az első kilenc hónap adózott eredménye 0,9 százalékkal 606,1 millió euróra apadt az egy évvel korábbi 611,9 millióhoz képest.
A társaság a héten 400 millió eurós kötvényt helyezett ki, közölték további részletek nélkül a Voestalpine-nál szerdán.
Hogy megy ez nálunk?
"Ha Diósgyőr nem, akkor a Dunaferr se!"
Direkt hagyják veszni a Diósgyőri Acélműveket?
Megindult a leépítés Diósgyőrben
Ázsiai befektető menti meg Diósgyőrt?
Munkát keresnek a diósgyőri kohászoknak
MTI