1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek - próbaperek kellettek ahhoz, hogy az érintettek nyilatkozzanak
Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek, a Blikk keddi számában megjelent lista szerint a 29 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió, vagyis évi 684 millió forintra jogosult.

Az adatok alapján 12 rektor keres havi 2 millió forintnál többet. A legjobban kereső egyetemi vezető a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor 3,5 millió forinttal, míg a legkisebb fizetést Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) első embere kapja, havi bruttó 750 ezer forintot. A lap megjegyzi: Szabó Jánosnak annak ellenére utalják havi rendszerességgel járandóságát, hogy befolyással üzérkedés gyanújával februárban letartóztatták.

A rektorpénzek ügye tavaly július óta húzódik, amikor kiderült, hogy Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) rektora a fizetése mellett 14 milliós prémiumot is felvehetett. A Blikk ekkor megkereste az államilag támogatott intézmények rektorait, hogy valljanak ők is fizetésükről, de csak Szabó János árulta el akkor - saját bevallása szerint - 680 ezres fizetését - emlékeztet a lap.

Önnek nőtt a fizetése az elmúlt egy évben?
Szavazás és vita a Privátbankáron >>
A titkolózás ellen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és Bodoky Tamás újságíró indított pert: kérték Solti Lászlót, a SZIE rektorát, hogy tisztázza: valóban milliós fizetése van-e. A bíróság döntése szerint mivel az intézmények állami pénzből is gazdálkodnak, a vezetők fizetése közérdekű adat.

A próbaper ellenére azonban az érintettek majd két hónapon át hallgattak, míg végül a gordiuszi csomót Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vágta át, aki úgy döntött, nyilvánosságra hozza az adatokat - írta a Blikk, amely közli Solti László havi fizetését (2,96 millió forint) is.

MTI, Blikk
Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG