1p
Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet
Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.

Ahogy a kormány korábban is tervezte, idén nullaszaldós lesz az adórendszer átalakítása - mondta Oszkó Péter. Hozzátette: az áfa-terveken "kicsit alakítottak",  a februári elképzelésekhez képest nagyobb lesz az emelés. Felidézte: 25 százalékos lenne az általános kulcs, de bevezetnének egy kedvezményes kulcsot is, hogy a megszorítások miatt az adórendszerben adjanak kedvezményeket.

A tb-járulék és az szja csökkentéséhez megpróbál ez a kormány is ragaszkodni, és továbbra is az szerepel a tervek között, hogy az szja sávhatárát az év elejéig visszamenőlegesen emeljék 1,7 millióról 1,9 millió forintra - közölte  a pénzügyminiszter.

Oszkó Péter kitért arra: az adótörvények módosításánál különválasztják a 2009-re és a 2010-re vonatkozó intézkedéseket, és ezek két részletben kerülnek a parlament elé. Ezt azzal indokolta, hogy az idei változásoknak július 1-jével hatályba kellene lépniük, így ezek beterjesztésére csak rövid idejük van. A 2010-es változások kidolgozásához viszont több idő kell.

Arra a kérdésre, hogy mi történik a cafeteria-rendszerrel, és erről mikor születik döntés, a pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy ez "idén nem téma", de megvizsgálják a kedvezményrendszert. "Lehetnek olyan elemei, amelyek indokolatlanul bőkezűek akkor, amikor minden forrást ahhoz keresünk, hogy miként tudjuk az alapfizetés mellett megtartani az állásokat, vagy miként tudjuk bővíteni az álláslehetőségeket" - indokolta, hozzátéve: elképzelhető, hogy vannak olyan kedvezmények, amelyekből érdemes lehet visszavenni, és helyettük jobban támogatni a foglalkoztatást.

Oszkó Péter az ekho esetleges megszűnésére vonatkozó kérdésre azt mondta: ha az adócsökkentési terveik megvalósulnak, akkor az ekho egy idő után értelmét veszti, mert majd nem jelent könnyebbséget az adózóknak. Jelezte: ezt akár már 2010-től is el lehet érni.

A pénzügyminiszter közölte: a családi pótlék átalakításának részleteiről még tárgyalnak. Elmondta, az átalakításnál figyelembe szeretnék venni a nagycsaládosok érdekeit, hogy őket ne érintse hátrányosan a változás.

A tervezett ingatlanadó bevezetéséről azt mondta: be lehet vezetni az értékövezeti ingatlanadót, ha megteremtik annak a lehetőségét, hogy az adózó vitathassa és be is bizonyíthassa, ha szerinte az ingatlanának más az értéke, mint amelyet megállapítottak.

A tervezett adóátalakítások kapcsán Oszkó Péter közölte, a munkáltatók oldalán az a céljuk, hogy növekedjen a munkakereslet, megállítsák, visszaszorítsák az elbocsátásokat. Mint mondta, ehhez az kell, hogy minden jövedelemsávban csökkenjen a terhelés.

E javaslat szerint az alacsony jövedelműek esetében picit nagyobb lesz a tehercsökkenés, s a tételes eho az 5 százalékos járulékcsökkentés mellett akár már 2010-től megszűnhet. Oszkó Péter szerint ezzel a lépéssel majdnem 8 százalékos lesz a tehercsökkenés a minimálbér kategóriájában, 6 százalék az átlagbérnél és 5 százalék a felsőbb jövedelemsávokban.

A pénzügyminiszter elmondta még, hogy a munka kínálati oldalán az aktivitás mellett a legális adózást is szeretnénk ösztönözni. Nagyjából a minimálbér duplájáig - ahol már most is meglehetősen alacsony az adóterhelés -  kisebb arányú lesz a tehercsökkenés, az átlagbértől kezdődően, hozzávetőleg az átlagbér négyszereséig, azonban nagyobb arányú lenne. E felett, nagyjából abban a sávban, ahol a különadó fennáll, nem lesz érdemi adóteher-csökkentés 2010-ben - közölte a pénzügyminiszter. Szerinte ebben a sávban a jelen gazdasági körülmények között egyfajta szolidaritásvállalást még fenn kell tartani, igaz, átmeneti jelleggel.

Oszkó Péter kiemelte, bármelyik frakciótól szívesen fogadja a szakmai ötleteket. "Az adórendszer átalakításának célja a könnyítés, azt feltételezem, ezt könnyebb lesz elfogadtatni" - utalt arra, hogy az MSZP miként fog viszonyulni a kormány adójavaslataihoz. A szocialista frakcióval hétfőn kora este egyeztet az adócsomagról, amelynek kedden kezdődik a parlamenti vitája.

A pénzügyi tárca vezetője egyetért azon elemzői véleményekkel, hogy a kiadások csökkentése további recessziót okoz, és a gazdaságot - akár az eladósodottság árán - adócsökkentéssel is lehetne élénkíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor: ez az út ma Magyarország számára már nem járható, mert olyannyira elveszítette a hitelező bizalmat, hogy ez "megköti a kormány kezét".

Magyarország olyan helyzetben van, mint az adós, aki kölcsönkért egyszer, s aztán bajba került, majd kölcsönkért még egyszer, majd harmadszor és negyedszer is. Hitelezői így már nem hiszik el neki, hogy ha ötödszörre is kölcsönadnak, akkor minden rendben lesz - vélekedett. Oszkó Péter úgy látja, hogy a kormány most nem tud olyan programot írni, amelyben elengedi a bevételeket, miközben azoknak a kiadási oldalon nincs fedezete.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Oszkó: a lehető legjobb csomagon dolgozunk
"Régóta vártuk már Bajnai csomagját"
Bajnai: együtt kell sírnunk!
Letette az esküt a kormány
Bajnai nyugtatója jót tesz a forintnak?
Bajnai még mindig keresi gazdasági miniszterét
Bajnai megnevezte az államtitkárokat
Szakszervezetek: nem sztrájkolni, tárgyalni!
Orbán Bajnairól: Hol él ez az ember?

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG