A közlemény szerint az átsorolások megvalósítását nehezíti az a tény, hogy az új nomenklatúrák (TEÁOR’08, szakmakód’08) részletesebbek, és struktúrájuk lényegesen eltér a jelenlegiektől, ezért az esetek mintegy felében nem végezhető el automatikus átsorolás, a tevékenységek többségénél a helyes besorolást csak az adózók közreműködésével lehet elvégezni.
Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező adózóknak azt tanácsolja az APEH, hogy a változásbejelentési kötelezettség teljesítése előtt a bejelentett adataikat (beleértve a tevékenységeket) interneten keresztül előzetesen kérdezzék le. Az új TEÁOR’08 és szakmakód’08 nómenklatúrák, a tartalmi meghatározások, valamint a fordítókulcsok a Központi Statisztikai Hivatal honlapján megtekinthetőek.
A cégbejegyzésre kötelezett társaságok esetében azon, 2008. január 1. napján a cégjegyzékbe bejegyzett, a létesítő okiratban feltüntetett tevékenységi körök vonatkozásában, valamint az ő, illetve a cégbejegyzésre nem kötelezett társaságok esetében azon, 2007. december 31. napjáig az állami adóhatósághoz közvetlenül bejelentett - a létesítő okiratban fel nem tüntetett - tevékenységi körök vonatkozásában, amelyek automatikusan nem sorolhatóak át, és amelyeket 2008. december 27-ig nem módosítanak, a tevékenységi kör megfelelő módosítását az érintett cégeknek kell változásként bejelenteniük az állami adóhatósághoz a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal egyidejűleg.
A változásbejelentés költség- és illetékmentesen tehető meg. |
A nyomtatványok elektronikus úton, személyesen, meghatalmazott által, illetve postai úton is benyújthatóak. Az éves bevallásra kötelezett adózók a 2007. december 31. napjáig bejelentett, automatikusan át nem fordítható tevékenységi körük változását a 2008. évről benyújtandó éves adóbevallásukkal egyidejűleg kötelesek bejelenteni az állami adóhatósághoz - hívják fel rá a figyelmet.
Rendet tesznek a TEÁOR körül
Türelem TEÁOR-törlést terem
TEÁOR: szükségtelen teher a cégeknek?
Újabb csavar TEÁOR-ügyben
TEÁOR: az volt a balek, aki szabályosan járt el?
Jól járnak a feledékeny cégek
TEÁOR: kisebb cégek még reménykedhetnek
Privátbankár