Ingatlan: Budán volt a legnagyobb áresés
Júliusban az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal kevesebb, 6250 lakás cserélt gazdát Magyarországon a Duna House adatai szerint.
Amíg 2006-ban 225 ezer volt a lakáspiaci adásvételek száma, addig tavalyra 92 ezerre csökkent a forgalom. Idén július végéig 42 625 az összesített héthavi adat. Májusban volt a csúcs 6911 adásvétellel.
A tégla építésű lakásoknál csak a belvárosban (V., VI., VII. kerületek) növekedtek mintegy 4 százalékkal az átlag négyzetméter árak, a többi, vizsgált területen csökkenés volt tapasztalható, még ha csekélyebb mértékű is, mint a panelek esetében, ahol Budapesten az áresés megközelítette a 10 százalékot.
A legnagyobb áresés Budán figyelhető meg, itt az átlagos négyzetméter árak 13 százalékkal csökkentek. ebben a körzetben nagyobb arányban vásároltak felújítandó, vagyis olcsóbb ingatlant, mint az azt megelőző hónapban.
MTI
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




