.jpg)
Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy márciusban 24,5 százalékos éves visszaesésre számítottak, így a közölt adatok markánsan jobbak voltak várakozásaiknál.
Az elemző szerint - bár hangsúlyozta, hogy a részletek ismerete nélkül nehéz tisztán látni - a kedvező változásban szerepet játszhatott a nyugat-európai autószektorban mutatkozó javulás, a roncsprémium-programok sikere. Ezenkívül sok feltörekvő piacnál is látszott, hogy a nagyon rossz január-februári adatok után márciusban javult valamit a helyzet - tette hozzá.
Kondrát Zsolt aláhúzta: a kedvező tendenciákból téves lenne arra következtetni, hogy néhány hónap alatt "kint is vagyunk a gödörből", az adatok csak azt mutatják, hogy nem romlott tovább a helyzet. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ez már a gödör alja, vagy csak átmeneti javulásról van szó - vélekedett az elemző.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője elmondta, hogy 23 százalékos éves visszaesésre számítottak a munkanaphatással korrigált márciusi termelésben. "Túlzás lenne azt mondani, hogy élénkülés kezdődött, mindössze arról beszélhetünk, hogy a visszaesés mértéke elkezdett csökkenni" - fogalmazott.
Suppan Gergely szerint az ipar kilátásai jók, minden külső konjunktúra-index felfelé mutat. Úgy vélte, a következő hónapokban a termelés éves visszaesése 15-20 százalék körüli szintre állhat be Magyarországon, majd - ahogy fokozatosan beérnek a világszerte meghozott nagy gazdaságélénkítő intézkedések és monetáris könnyítések - az év utolsó hónapjaiban már emelkedésbe is fordulhat. Ezt a bázishatás is erősíti majd - tette hozzá.
20 százalékkal kevesebbet termelünk
Mát 5 hónapja szenved a cseh ipar
Belehúztak az ipari árak
Nem bír feltámadni az építőipar
MTI