Írország bukja a legnagyobbat
A GDP ilyen mértékű visszaesése kétszerese a szakértői prognózisokban szereplő mértéknek, és erőteljesebb a többi ipari ország visszaesésénél. Az ESRI szerint az ír gazdaság teljesítménye az idén 8,3 százalékkal lesz kisebb.
A szakértők szerint Írországban a munkanélküliség szintén meg fogja haladni a kormány által jósolt szintet: 13,2 százalékos lesz az idén, jövőre pedig 16,8 százalékos.
A bruttó államadósság 2010-re a GDP 70 százalékát fogja elérni. Az államháztartás hiánya az idén a GDP-hez viszonyítva 12, jövőre 11,5 százalékot érhet el, szemben a kormányzati előrejelzésben szereplő idei és jövő évre vonatkozó 10,75 százalékkal.
Írországot néhány éve még gazdasági fellendülése miatt kelta tigrisnek nevezték a szakértők, akik szerint az ország most főként a pénzügyi válság hatása miatt szenved és elsősorban azért, mert rendkívül túlfűtött volt az ingatlanpiaca. Az elmúlt harminc évben ennél drasztikusabb visszaesésen csak a finn gazdaság ment keresztül: a finn GDP 1990 és 1993 között 11 százalékkal csökkent.
Lecsapott az unió négy országra
Pénzügyi kilátások: sereghajtó Magyarország
Írországot vizsgálják - újabb pofon?
MTI