Ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulók már márciusban hozzájuthassanak diákhitelükhöz, február 15-ig kell leadni az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban. (Az igénylési helyek listája megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon).
A Diákhitel Központ közleménye felhívja a figyelmet: aki már az első tavaszi folyósításkor (március 11-én) kölcsönhöz akar jutni, annak fontos, hogy február közepéig beiratkozzon főiskolájára, egyetemére. Csak az kapja meg ugyanis március 11-én a diákhitelt, akinek aktív hallgatói jogviszonyát február második felében a felsőoktatási intézménye visszaigazolja a Diákhitel Központ felé.
A felvehető hitelösszegek az idei tanév második szemeszterében sem változtak, továbbra is havonta 15, 21, 25, 30, 40 és 50 ezer forint igényelhető. Az államilag támogatott képzésben tanulók szemeszterenként maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben résztvevő diákok legfeljebb 250 ezer forinthoz juthatnak hozzá.
Akik korábban már kaptak diákhitelt, azoknak nem kell azt újra igényelni, viszont a márciusi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk február közepéig - írja a közlemény.
Privátbankár