1p
Verselemzésként Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály egy-egy művének összehasonlítása, műelemzési feladatként Lázár Ervin egyik novellája szerepelt a középszintű írásbeli érettségi magyar tételei között, emelt szinten egy Babits-esszé és Tóth Árpád egyik verse volt a feladat - tájékoztatta az Oktatási Hivatal.

A középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi első része, a szövegértési feladatsor Mikszáth Kálmán Jókai Mórról írott regényének epilógusáról tett föl kérdéseket. A 40 pontos feladatsorra 60 perc állt a diákok rendelkezésére.

A kétoldalnyi szöveghez 11 feladat tartozott, ezek a szöveg - háttérismeret nélküli - megértésére vonatkoztak; a többi között hasonlatokra, ok-okozati összefüggésekre, a szövegben szereplő példák kifejtésére. A részlet arról szól, miért okozhat gondot egy írónak egy másik, korban hozzá közel álló író életrajzának megírása.

A második részben, 60 pontért három feladat közül egyet kell megoldaniuk a vizsgázóknak 3 órában.

Az érvelési feladat megoldásakor Spiró György egy interjúrészlete mentén a mellett vagy az ellen kell érvelni, hogy a klasszikus magyar írók - például Jókai Mór - művei ma már nehezebben érthető nyelvük miatt átírandók-e egyszerűbb, a mai nyelvhasználathoz közelebb álló nyelvre, hogy visszanyerjék népszerűségben az őket megillető helyet.

A műelemzési feladat szövege Lázár Ervin Csapda című novellája volt. A feladat a novellára vonatkozó kérdésekkel segítette, irányította a vizsgázókat. Az összehasonlító verselemzésnél Petőfi Sándor: Ivás közben és Vörösmarty Mihály: Keserű pohár című bordalának adott szempontok szerinti összevetését várták.

Az emelt szintű írásbeli érettségi 4 órában négyféle feladatot tűzött ki a diákoknak. A nyelvi-irodalmi műveltségi teszt (40 pont) egy Babits-esszé (Arany mint arisztokrata) részleteinek megértését, illetve azzal kapcsolatos nyelvtani-mondatelemzési, stilisztikai és irodalmi ismereteket várt el.

A műelemzési feladatban (25 pont) Tóth Árpád Erdő című - a vizsgázók számára feltehetően ismeretlen - verse állt. Itt is konkrét kérdésre kellett válaszolniuk a diákoknak.

A Reflektálás egy jelenségre feladat (20 pont) kiinduló szövege a "jó olvasóról" szólt. Ennek mentén kellett elgondolkodni az olvasás mechanizmusán. A gyakorlati írásbeliség feladatban (15 pont) a fiatalok körében divatos "plázázás" témakörében kellett rövid glosszát írni.

Mindkét szinten összesen maximum 100 pontot lehet elérni, ebből legfeljebb 15 pont veszíthető helyesírási hibákért.  Az érettségi vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

Foghíjas könyvespolcok: csak a tanulók olvasnak többet

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG