Japán 2 ezer milliárd jent szánna újjáépítésre a pótköltségvetésben
A japán kormány várhatóan 2 ezer milliárd jent (4,6 ezer milliárd forint) különít el a természeti katasztrófa kárainak rendezésére az áprilisban benyújtandó pótköltségvetésben - értesült a Nikkei napilap.
A gazdasági újság számításai szerint a földrengéshez és az azt követő szökőárhoz köthető kormányzati kiadások meghaladhatják a 10 ezer milliárd jent.
Az áprilisi, első pótköltségvetés többletkiadásait elsősorban az áprilisban életbe lépő állami költségvetés 1,6 ezer milliárd jenes tartalékalapjából fedezhetik. A fennmaradó összeget egyéb kiadási összegek átcsoportosításával teremthetik elő.
A japán törvényhozás kedden fogadta el az 1,1 ezer milliárd dollár (209 ezer milliárd forint) mérlegfőösszegű rendes költségvetést. Kan Naoto, Japán miniszterelnöke korábban úgy fogalmazott: nem zárkóznak el az újjáépítési költségek előteremtésének egyetlen formája elől sem. A Nikkei napilap értesülései szerint az szja 3-5 éven át tartó 10 százalékos emelése is a kormány asztalán van, mint lehetséges alternatíva.
MTI
Ő maga jelentkezett a hírrel.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




