Ha a bankadó nem egységes, az a bankoknak mindig mozgásteret fog adni arra, hogy átmenjenek egy olyan helyre, ahol nincs adó - mondta a Gerendy Zoltán.
Jelenleg tíz országban van bankadó, és ezek alkalmazásában több különbség is van. A legnagyobb probléma, hogy eltérő a számítási mód és a mérték, de a felhasználásban sem homogén az eljárás. Van, ahol a befolyt pénzből alapot képeznek, például Németországban, Magyarországon viszont folyó költségvetési bevételként számolják el - fejtette ki. A magyarországi bankadó mértékét a szakember agresszívnek nevezte, és felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben van néhány ország, ahol lényegesen alacsonyabb mértékkel adóztatják a bankok eszközeit.
Gerendy Zoltán szerint az eszköz alapú adóztatás azért is nem szerencsés, mert bünteti a bankok magas eszközállományát egy adott országban, ez pedig ellentétes az üzletpolitikájukkal. Ez ellen úgy próbálnak védekezni, hogy telephelyi, vagy más modellben kimennek az országból, és kívülről igyekeznek finanszírozni azt, amit az EU enged.
Az eszközalapú adóztatásnak alternatívája lehet, ha a bankokat a szolgáltatásuk, a forgalmuk alapján adóztatják meg. Ilyen a korábban már többször napirendre került Tobin-adó. Ez a pénzügyi tranzakciókra vetne ki adót. A szakember szerint ez lényegesen kisebb mértékű lenne, tehát sokkal kedvezőbb a bankok számára is, és ezt könnyen továbbháríthatnák az ügyfelekre. Hozzátette: a bank számára minden adó költség, és mint minden működő gazdasági vállalkozás, a költségeit továbbhárítani igyekszik.
A szakember rámutatott arra is, hogy Magyarországon eszköz alapú bankadót vezettek be, ami a bankokat bünteti a kihelyezés alapján, ugyanakkor az ország forráshiányos. Sok hitelre lenne szükségük a vállalkozásoknak ahhoz, hogy működni tudjanak, ezt viszont akadályozza ez a fajta bankadó.
MTI
Amíg nem egyformán adóztatják a bankokat a tagállamok, mindig lesz lehetőség arra, hogy a pénzintézetek áthelyezzék székhelyüket, telephelyüket
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





