A Népszabadság információi szerint a kamattámogatás futamideje öt év, s az adósok terheit az első évben 3,5 százalékkal, a következő években 0,5 százalékkal csökkenti.
A támogatott hitel a cikk szerint nem azokat segítené, akik most devizahitelük végtörlesztésében gondolkodnak, hanem egy másik kört, akik a szolidabb kamatozású, vagyis olcsóbb hitel révén tudnának vevőként megjelenni a lakáspiacon.
A szerény költségvetési forrást igénylő támogatott hitel a kidolgozók szerint azzal a kétségtelen előnnyel jár, hogy adóban, áfában és munkahelyteremtésben többletbevételt eredményezne a megélénkülő lakáspiaci tranzakciók révén.
Államilag támogatott hitel jelenleg is van, de szigorúbb feltételekkel vehető igénybe. Az igénylő nem lehet időseb 35 évnél, illetve legalább két gyermek esetén 45 évnél. A kölcsönt csak új lakás építéséhez és vásárlásához, vagy meglévő lakás felújításához lehet felvenni.
Népszabadság
Egy javaslat szerint új lakás építéséhez, vásárlásához maximum 10 millió forint, használt lakás vásárlásához 5 millió forint államilag támogatott hitelt lehet januártól felvenni
A védett ár természetesen még marad.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




