1p
Mivel a beruházók várhatóan a vevőkre hárítják majd az áfa-emelésből adódó plusz terhet, a következő két hónapban a még elérhető állami támogatások mellett az alacsonyabb árú újépítésű lakások iránti kereslet is élénkítheti majd a piacot
Bár még nem szavazta meg a parlament, nem valószínű, hogy bármi akadálya lenne a júliusi áfa-emelésnek. Mivel a beruházók várhatóan a vevőkre hárítják majd a plusz terhet, a következő két hónapban a még elérhető állami támogatások mellett az alacsonyabb árú újépítésű lakások iránti kereslet is élénkítheti majd a piacot – vélik az Otthon Centrum szakértői.

Több kérdőjel van még a tervezett áfa-emelése kapcsán; nem tudni egyelőre, hogy a 25%-ra emelt áfától mentesít-e a módosítás életbe lépése előtt megkötött szerződés, vagy a növelt összeg a pénzügyi teljesítés ezt követő határidejére vonatkozik majd. Emellett felmerülhet az eshetősége annak, hogy a válság hatásaitól amúgy is jócskán sújtott (lakó)ingatlanok esetében külön szabályozás érvényesülhet. Célszerű azonban ezektől eltekinteni, és a lakást vásárolni tervezők számára legkedvezőtlenebb lépésre felkészülni, hogy elkerüljük a meglepetéseket.

A módosítás az újépítésű lakásokat érinti csak, hiszen ott állapít meg a beruházó áfával növelt nettó árat. Pont az ilyen eshetőségekre felkészülve nem egyszerű bruttó árat tüntetnek fel a fejlesztők, hanem a „nettó ár + mindenkor hatályos áfa” kitételt alkalmazzák, már az előszerződésben is.

„Mindenképpen célszerű még a módosítás előtt végszerződést kötni, mert, ha a törvény értelmében a szerződés megkötése lenne mérvadó a változtatással való érintettség megítélésében, az áfa-emelés miatti áremelkedés egészében kikerülhető” – hangsúlyozta Görög Áron, az Otthon Centrum Projekt Consulting operatív vezetője.

Abban az esetben is előnyös lehet a mielőbb leszerződés a kiszemelt új lakásra, ha a pénzügyi teljesítés dátuma lenne a mérvadó a magasabb áfa megfizetéséhez. Ez a jelenlegi piaci helyzetben ugyanis reálisan érvényesíthető alkupozíciót jelent a beruházóval szemben. Ha ugyanis a beruházónál el tudjuk érni, hogy az esetleg korábban megállapított fizetési ütemezéstől eltérően, még július elseje előtt a lakás árának minél nagyobb részét kifizethessük, azzal még az alacsonyabb árat érvényesíthetjük, miközben a beruházó – a korábban számlájára érkező összeg miatt – kamatnyereséget ér el.

A jelenlegi piaci helyzetben, amikor a vevők 5-7%-os alkupozíciót érhettek el az elmúlt hónapokban, miközben a beruházókat egyre nehezebb projekthitelezési feltételek sújtják, nem reális, hogy a fejlesztő teljes egészében átvállalja a vevők helyett a 4,2%-os plusz terhet; 20-ról 25%-ra emelkedő áfa ugyanis ilyen mértékű drágulást jelent a bruttó összegben.  Ez sok esetben a profitjuk egészét is elvihetné.

Az újépítésű lakást vásárolni tervezőknek tehát érdemes mielőbb körülnézni a piacon
, és ha kiszemelték a megfelelő ingatlant, célszerű mielőbb megkötni az adásvételi szerződésüket.

„A következő két hónapban arra számítunk, hogy nőni fog az érdeklődés az átadás alatt álló, vagy ahhoz közeli fejlesztésekné
l, ahol lehetőség van még az áfa-emelés előtt minél nagyobb vételárrész befizetésére. Emellett, ha a május közepére ígért szavazáskor elfogadják a törvénymódosítást, vonzóvá válhatnak a készleten lévő, tehát már átadott, de még nem eladott lakások, ahol ugyancsak azonnal ki lehet fizetni a teljes vételárat” -tette hozzá Görög Áron.

Az Otthon Centrum szakértői szerint a tervezett, júliustól felfüggesztett szocpol esetében is van egy, az újépítésű lakást vásárolni szándékozókat érintő, vásárlásra ösztönző lehetőség.

A jogszabály az igénylés feltételét ún. méltányolható lakásigényhez köti, ami szobaszámban és vételárban limiteket határoz meg. Ez alapján pl. Budapesten egy kétgyerekes házaspár csak akkor kaphatja meg a 2,4 milliós támogatást, ha háromszobás új lakásukat maximum 19,5 millió Ft-ért veszik. Lakásárnál a törvény „telekárat nem tartalmazó árat” definiál.

2004. január elseje óta viszont, amióta az építési telkek is áfakötelesek, a beruházó gyakorlatilag szabadon határozza meg az ingatlan árában a telekár és felépítmény, azaz a lakás arányát. „Ne tántorítsa el a szocpolra jogosult vevőt a meghirdetett árlista a vásárlástól, mivel a beruházó a jelenlegi piaci környezetben, az alkufolyamat során módosíthatja úgy a lakás árát, hogy a vásárló ezzel beleférjen a méltányolható lakásigény által meghatározott árlimitbe” – mondta Görög Áron.                

Hétfőtől árverezik a lakásokat
Zuhannak a belvárosi lakásárak
Ad hoc jelleggel működik a lakástámogatás
Tülekedés a támogatott hitelekért

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG