1p
A kormányfő szerint a jelenlegi törékeny piaci hangulatban is képesek vagyunk magunk finanszírozni szükségleteinket. Az IMF ott van biztosítéknak
A kormányfő szerint a jelenlegi törékeny piaci hangulatban is képesek vagyunk magunk finanszírozni szükségleteinket. Az IMF ott van biztosítéknak

Jelenleg úgy néz ki, hogy ha a piaci helyzet tovább javul, és a hazai intézkedések növelik a bizalmat, akkor Magyarország képes a piacról finanszírozni szükségleteit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken a CNBC gazdasági televíziónak, az EU-csúcsértekezlet brüsszeli helyszínén nyilatkozva.

 - De óvatosnak kell lennünk, a bizalom még nagyon törékeny. A Nemzetközi Valutaalap (IMF)támogatására azért volt szükség, mert tavaly vis maior helyzet alakult ki. Ha ez visszatérne, akkor növelnünk kell és ki kell terjesztenünk az (IMF-)programot. Az utóbbi megbeszéléseken az IMF kifejezte érdekeltségét az iránt, hogy folytassa a tárgyalásokat erről, ha szükséges lesz, de normális esetben megfelelő lesz a piaci finanszírozás - mondta a kormányfő.

- Magyarországnak világos üzenetet kell küldenie, hogy érti ezt a válságot, érti, hogy mit jelent a válság Magyarország számára. Az utóbbi hatvan napban a parlament megszavazott egy teljes nyugdíjreformot, egy szociális reformot, és egy hét múlva szavazunk az adóreformról. Ez a három dolog azt jelenti, hogy Magyarország nem csak elfogadható és kezelhető formába tette (költségvetési) mérlegét, hanem próbáljuk elhárítani a jövőbeli növekedés akadályait is, mert növelnünk kell a növekedési potenciált, hogy túlnőjünk az eladósodáson - magyarázta a miniszterelnök a CNBC riporterének.

- Az utóbbi hatvan napban megkaptuk az IMF és az Európai Bizottság támogatását is ehhez az új gazdasági programhoz, úgyhogy ez fontos lépés a bizalom növelésére, amely régóta hiányzott Magyarország számára - tette hozzá.
A lett valuta esetleges leértékelése okozta kockázatról szólva azt mondta: az EU-csúcs teljes támogatásáról biztosítja Lettországot.

Ön (így) segítene? Szavazzon és fejtse ki véleményét!



- A (pénzügyi) fertőzés kockázat a térségben, a befektetők egészében figyelik a térséget, de Magyarország megmutatta, hogy érti a válság üzenetét, megtettük a szükséges lépéseket a mérleg és a bizalom helyreállítására, úgyhogy akik mélyen elemzik Magyarorszgot, azoknak meg kell érteniük, hogy a helyes úton járunk már, és azon is maradunk. Az utóbbi hatvan napban a kormány keresztülvitt egy tíz éve hiányzó reformcsomagot, egyértelmű politikai támogatással. A politikusok a parlamentben megértették, hogy erre van szüksége Magyarországnak, ezért azt várom, hogy a támogatás meglesz az elkövetkező egy évben is.

- Idén az államháztartás hiányát a hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékára tervezzük, miközben az EU-átlag mínusz 6 százalékra ígérkezik. Jövőre 3,8 százalékos hiányt célzunk meg, miközben az EU-átlag várhatóan 7,3 százalékra nő. Bármi furcsa, Magyarország hirtelen a legprudensebb gazdaságok között van Európában, ami jó hír a magyar gazdaságnak - mondta Bajnai.

Egy személyes kérdésre - hogyan képes "megélni" egyforintos fizetéséből -, így felelt:
- Vállalatvezetőként megtanultam, hogy a vezetőknek szolidaritást kell mutatniuk válság idején. A megtakarításaimból élek a korábbi magánszektorbeli tevékenységem nyomán. Más gesztusokat is tettem,  hogy a lakosság lássa, mindenkinek ki kell vennie részét a terhekből,  de hamarosan kikerülünk a válságból.




Orbán: Magyarország nem ejtőernyőzik tovább 
Ki kéne találni, mi legyen a magyar állammal
Bajnai: Magyarország megírta a házi feladatot
 
IMF-hitel: ősszel dőlhet el a folytatás
Orbán szerint a hátszéllel nem lesz gond
"Bajnai egy forintja" megy a krízisalapba

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG