1p
A Bank of America és a Citigroup pótlólagos tőkésítésre kényszerülhet a pénzintézeteken végzett stressz tesztek nyomán
Az Egyesült Államok vezető bankjai közé tartozó Bank of America és a Citigroup pótlólagos tőkésítésre kényszerülhet a pénzintézeteken végzett stressz tesztek nyomán - írta kedden, szűk egy héttel a teszteredmények nyilvánosságra hozatala előtt a The Wall Street Journal.

A rangos New York-i üzleti lap értesülése szerint a két bankot - eddig mindkettő 45 milliárd dollárt kapott a szövetségi bankmentő csomagból - értesítették a kormányzati ellenőrök, és közölték velük, hogy a tesztek alapján tőkepótlásra lehet szükségük.

Ha a hír igaznak bizonyul, az azt jelenti, hogy a két pénzintézet helyzetét a szövetségi ellenőrök nem találták elég erősnek ahhoz, hogy tőkésítés nélkül kibírjanak egy, a jelenleginél esetleg súlyosabb pénzügyi válságot. Az újság szerint várhatóan mindkét bank el fogja utasítani az előzetes értesülést, cáfolva, hogy ilyen rossz helyzetben lennének.

A kormány a tervek szerint május 4-én hozza nyilvánosságra a 19 vezető amerikai bank állapotáról végzett úgynevezett stressz tesztek eredményét. A pénzügyi tárca több szempont alapján azt vizsgálta, hogy nehezebb gazdasági körülmények között mely pénzintézetek kerülnének csőd közeli helyzetbe, vagyis melyeknek lenne szükségük pótlólagos szövetségi támogatásra. Azt tesztelték, hogy a pénzintézetek életben maradnának-e, ha a munkanélküliségi arány jövőre 10 százalék fölé szökne, illetve ha a házárak további 22 százalékkal esnének. Az adminisztráció nem számol ilyen súlyos visszaeséssel, de bizonyosságot akar szerezni, hogy a vezető bankok kibírnának egy ekkora terhelést is.

A bankokhoz a napokban már eljuttatták az arra vonatkozó szövetségi becsléseket, hogy mekkora összegű tőkésítést kell végrehajtaniuk biztonságuk érdekében. David Axelrod elnöki főtanácsadó korábban úgy nyilatkozott: a stressz tesztek "néhány nagyon komoly" problémát tártak fel, egyes bankok súlyos gondokkal fognak szembenézni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormánynak megvannak az eszközei a nehézségek leküzdésére.

"Fekete év" előtt a magyar bankok? 
Nem hagyhatnak magunkra az anyabankok  
Csak nehogy stresszeljenek a bankok 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG