A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint az önkormányzati és az oktatási reform, valamint az adórendszer reformja a legfontosabb végrehajtandó feladat a következő kormány számára, hogy megerősítse a válság sújtotta magyar gazdaságot.
A 23 elemző mindegyike Fidesz győzelmet vár, de 18-an közülük úgy vélik, hogy a párt csak egyszerű többséget szerez a parlamentben.
| Ön szerint változást hoz az új kormány? Szavazzon! |
A megkérdezettek közül 21 elemző fő aggodalma a következő kormánnyal kapcsolatban az, hogy esetleg nem tudja kihasználni széles támogatottságát a kulcsfontosságú szerkezeti reformok keresztülvitelére. Az elemzők közül 14-en a költségvetési lazítást és a központi bankkal való szembenállást a három legfőbb választások utáni aggodalom sorában említették.
Hét elemző úgy véli, hogy a következő kormány alatt nő az állami beavatkozás kockázata, de csak egy említette alapvető aggodalomként a Jobbikkal való együttműködést.
MDF: a kétharmad ellen küzdünk
Lendvai feljelenti a fideszeseket
Már százezer önkéntes a Fidesz mögött
A Fidesz majd később mond konkrétumokat
MTI
Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mert meg tudná csinálni a szükséges reformokat
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső schengeni határellenőrzés megszüntetéséről.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





