.jpg)
A vasúttársaság adatai szerint pénteken nulla óra és reggel 6 óra között a MÁV-START Zrt. szolgálatba vezényelt munkavállalóinak 16 százaléka nem vette fel a munkát, 8 órára pedig a sztrájkolók aránya 10 százalékra csökkent. A forgalmi területen dolgozók körében a sztrájkolók létszáma minimálisra csökkent.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a nemzetközi járatok közlekedése változó a sztrájk idején. Ausztria felől nem érkeznek nemzetközi vonatok, egyes viszonylatokban vonatpótló buszok közlekednek. A Moszkvából érkező Tisza expressz, illetve az Olaszországból közlekedő velencei járat Budapest elővárosi állomásáig beérkezik.
A MÁV arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek ellenére az utasok továbbra is késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre számíthatnak, hiszen akár egy sztrájkoló munkavállaló is képes feltartani egy vonatot egy-egy állomáson.
Sztrájk: négy nagy csomópontban áll a forgalom
Sztrájk: az induló vonatokra sem mernek felszállni
Sztrájk: a BKV elfogadja a MÁV-bérleteket
Vasutas sztrájk: megint a minimumon vitáznak
Gaskó sztrájkjából kevesen kérnek
Ha valaki nem sztrájkol, az felháborító?
MTI