A program célja az volt, hogy a kukoricatermesztéssel és -feldolgozással kapcsolatos komplett magyar technológiai sort mutassanak be az egyik legperspektivikusabban növekvő exportpiacunkon, Szlovákiában.
A helyi partnerek megkeresésére felkért kereskedő cég több mint száz helyi gazdát és forgalmazót hívott meg sikerrel a bemutatóra. A magyar résztvevők összességében 30-35 gépre adtak konkrét ajánlatot és helyszíni eladásra is volt példa, de a rendezvény sikerességét igazából 6-12 hónap múlva lehet megítélni, hiszen a több millió forint értékű gépek esetében a vevőnek a finanszírozási kérdésekre is megoldást kell találnia.
Magyarország nettó gépexportőr a mezőgazdaság területén (vagyis többet exportál, mint importál), ami jelentős teljesítménynek számít, mivel hazai vezérgépgyártás (kombájn, traktor) nincs. Exportunk 80%-a Nyugat-Európába, 6,7%-a Kelet-Európába irányul. Az ágazat belföldi értékesítése 2011. első félévében 44%-kal, exportja 48,8%-kal növekedett az előző év hasonló időszakához képest.
Privátbankár