Kgfb: központi kártörténeti nyilvántartás készül?
A biztosítási rendszer korszerűsítése és általános felülvizsgálata a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat célja - mondta a javaslat expozéjában Katona Tamás kedden a parlamentben.
A pénzügyi államtitkár közölte, hogy a rendszer szabályozása a korábbiaktól eltérően önálló szabályozásban valósul meg, amelyet a felhatalmazásoknak megfelelően miniszteri rendeletek egészítenek majd ki. Közölte, hogy a javaslat a jelenlegi, korszerűtlen bonus-malus rendszerrel szemben az európai összehasonlítást és következetes alkalmazást is lehetővé tevő központi kártörténeti nyilvántartás létrehozását is megcélozza. Katona Tamás úgy fogalmazott, hogy az áttéréssel a veszélyközösség érdekének megfelelően megvalósítható a kármentes vezetéshez igazodó valódi kedvezményrendszer. Hozzátette, hogy a károk nyilvántartása lévén pedig létrejöhet a valódi káralapú, kockázatarányos díjmegállapítás.
Új kgfb: van azért üröm is az örömben
Az államtitkár megemlítette, hogy a javaslat tartalmazza a biztosítási évfordulónaptár évhez való kötésének feloldását, ugyanis azt ezentúl a szerződéskötés időpontjához kötik majd, habár a szerződéses időszak továbbra is 12 hónap marad. A jövőben meghatározzák a gépjárműflottára vonatkozó keretszabályokat is - ismertette.
Biztosítás: felejtse el a papírmunkát!
Hamarosan a zsebükbe nyúlhatnak a cégautósok
Biztosítások az interneten: direkt biztonságos
MTI