.jpg)
A Nézőpont Intézet 5 "újramárkázási" megoldást tart elképzelhetőnek Gyurcsány Ferenc számára.
Mint olvasható, a nyilvánosságban már többször felmerült, hogy távozását követően a kormányfő ideiglenesen az unió vezető testületébe vonulhatna vissza. Az Európai Bizottság magyar tagjának jelölése a budapesti kormány joga, Kovács László jelenlegi biztos mandátuma pedig 2009 őszén lejár. Gyurcsány Ferenc szempontjából a brüsszeli pozíció mellett szólhat, hogy szakértőként pozicionálhatja újra magát, és kísérletet tehet európai reputációjának javítására. Az intézet szerint ellenérv lehet, hogy kevesebb lehetőség kínálkozik a magyar belpolitikában, ezen belül a szocialista pártban zajló folyamatok befolyásolására.
Gyurcsány Ferencnek alternatívát kínál az MSZP Táncsics Mihály Alapítványának vezetése is, amellyel meghatározó szerephez jutna a párthoz kötődő pénzügyi folyamatok irányításában. Kockázatot az jelent, hogy az alapítvány vezetőjét a párt elnöksége bármikor leválthatja.
További lehetőség a leköszönő kormányfő számára, hogy a párt valamelyik platformjának vezetésével teremti meg saját politikai hátországát, mint ahogy ezt tette korábban az MSZP több vezető személyisége. Gyurcsány Ferenc támogatói Ficsor Ádám vezetésével már korábban létrehozták a Progresszív Platformot. Alternatíva lehet a párt ideológiai irányelveit kidolgozó Alapértékek Bizottsága is, melynek jelenlegi vezetője, Hiller István szintén a leköszönő kormányfő támogatói közé tartozik - írták.
Az elemzés szerint Gyurcsány Ferenc számára a frakcióvezetői poszt megszerzése jelentené a legkisebb visszavonulást. A pozíció megszerzésére elsősorban akkor kínálkozhat esély, ha Lendvai Ildikót az MSZP elnökké választja, és ezzel párhuzamosan lemond a képviselőcsoport vezetéséről. Gyurcsány Ferenc számára még így is ellenérv lehet azonban, hogy a frakcióvezetőség hagyományosan megosztó politikai szerep, amellyel nehéz lenne kompenzálni a személyéről a választókban kialakult megosztó képet. Kockázatot jelent az is, hogy a szocialista frakció megválasztaná-e a posztra az elmúlt hetek belharcaiban meggyengült politikust.
Az ötödik lehetőség egy új, magát progresszívként pozicionáló párt létrehozása. Gyurcsány Ferenc szempontjából e mellett szólhat, hogy kivárás és visszavonulás helyett, az új alakulatban valószínűleg azonnal vezető pozícióba kerülne.
"A pártszakadás esélyét azonban ma még jelentősen csökkenti, hogy az MSZP-frakció felbomlása ellehetetlenítené Bajnai Gordon kormányzását, ezzel ismét érezhető közelségbe hozva az előrehozott választásokat. Önálló párt létrehozására tehát egyelőre nem, a Magyar Szociáldemokrata Párthoz hasonló, belső frakció megszervezésére azonban kínálkozik esély" - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében.
Bajnai Gordon az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltje. Ön szerint lesz belőle kormányfő?
Az SZDSZ vasárnap dönt Bajnairól
Gyurcsány: muszáj mennem
Bajnai lesz az egy forintos miniszterelnök
Újabb IMF-jelentés Magyarországról
Mi történik a kormányváltásig?
Fodor: szakértői kormány kell!
Öt külsős lesz Bajnai kormányában?
Gyurcsány visszatáncol?
MTI