.jpg)
A hétvégén beérkezett a százezredik pályázat - közölte a szóvivő, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy a feketegazdaság elleni küzdelem egyik elemeként elindított, a számlaadást és a számlakérést ösztönző program sikeres. A kormányszóvivő közölte: az elmúlt három hónapban százezernél is több esetben kértek és adtak számlát olyan lakossági szolgáltatásról, amelyek esetében a tapasztalatok szerint ez korábban gyakran elmaradt.
A negyedév eredményeiről szólva Budai Bernadett elmondta, hogy a telefonszámok alapján eddig közel 30 ezer olyan pályázó volt, aki egy számlával pályázott, és közel 20 ezren küldtek kettő, vagy annál több pályázatot, a programban tehát közel ötvenezer ember vett részt, átlagosan 2 pályázattal. Hozzátette: az első két sorsolás díjazottjai 12 megyéből, illetve a fővárosból kerültek ki, a legtöbben - négyen - Pest megyéből pályáztak sikeresen.
A pályázók a legkülönfélébb szolgáltatások igénybevétele során kértek számlát, a díjazottak között volt olyan, akinek a tetőfedés, a masszázs vagy egy nyelvtanfolyam, de olyan is akadt, akinek a kulcsmásolás hozott szerencsét - fogalmazott a szóvivő.
1 millióért már sokan elkérik a számlát
Februárban 34 ezren indultak a számla-millióért
Tiszta haszon eddig a Tiszta haszon?
MTI