A kormány által felvázolt makrogazdasági pályával egyetértenek, azt megalapozottnak tartják. Mindazonáltal jelentősek a pálya teljesülését övező kockázatok: bizonytalan a nemzetközi környezet, a német gazdaság növekedési üteme lassul. A magyar exportvolumen, a belső fogyasztás mértéke, a beruházások volumene és a foglalkoztatás szintje a tervezettnél alacsonyabb is lehet - hívta fel a figyelmet Járai.
Az adóbevételek szerkezete a Költségvetési Tanács szerint nehezen vizsgálható, a kiadások csökkentésére rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie a kormánynak. A bevételeket és kiadásokat alátámasztó jogaszbályokat sürgősen meg kell tervezni.
Járai Zsigmond felhívta rá a figyelmet, hogy az idei és a jövő évi költségvetési terv sem tartalmazza MNB vesztesége miatti 95 milliárd forintos tartalékfeltöltési kötelezettséget. Ezt a tételt a kormánynak bele kell építeni a büdzsébe.
A Költségvetési Tanács a tervezett strukturális reformok gyorsítását, az adóbeszedések szigorítását javasolja a kormánynak. A Tanács pozitív eredményként értékelte, hogy a tartalék 240 milliárd forinttal nagyobb a tavalyinál, ennek ellenére a bizonytalan gazdasági környezet miatt további tartalékokra is szükség lehet.
Matolcsy György szeptember 16-án ismertette a kormány 2012-es költségvetési tervezetét, amelyben többek között áfaemelés, az egészségügyi járulék emelése, cégautóadó-emelés, új baleseti adó, valamint országvédelmi tartalékalap létrehozása szerepel. Részletek >> |
Járai Zsigmond szerint megalapozottak a kormány 1,5 százalékos GDP-növekedéssel kapcsolatos várakozásai - az IMF előrejelzése 1,8 százalékról szól, míg az MNB 1 százalékos bővülést vár. A kormány 4,2 százalékos inflációs rátával számol a következő évre, az áfaemelés hatásait azonban nehéz megbecsülni.
A Tanács szerint továbbra is az export lesz a növekedés motorja, várhatóan 8,4 százalékon teljesít majd, azonban ez az érték a német gazdaság lassulása miatt csökkenhet. A háztartások fogyasztása várhatóan stagnálni fog, sőt amennyiben tömeges előtörlesztésre kerül sor, abban az esetben a fogyasztás még csökkenhet is.
Járai Zsigmond szerint a költségvetési célok teljesülését övező kockázatok a bevételi és a kiadási oldalon is fennállnak, ennek az oka, hogy az adórendszer átalakítása hogyan alakul majd, valamint a jövedéki adók emelésének várható hatását sem lehet pontosan megmondani.
A KT véleménye szerint a kitűzött célok tartásához szükséges lehet az adóbeszedés szigorítása, esetlegesen az ehhez kapcsolódó szabályok változtatása, valamint azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a fogyasztást terhelő adók, vagy egyéb adók növelésére is szükség lehet.
Privátbankár