Koncesszióba adnák a horvát repülőtereket
A horvát kabinet csütörtökön döntött arról, hogy módosítja a repülőterekről szóló törvényt. Bozidar Kalmeta tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter indoklása szerint a változtatás legfőbb oka az, hogy új utasforgalmi terminál és kifutópálya épülhessen a zágrábi repülőtéren.
A jogszabály módosításával a befektetők legfeljebb 40 évre kapnák meg a jelenleg állami tulajdonban lévő repterek üzemeltetési jogát.
A horvát polgári repülési ügynökség (CCAA) 2010-re vonatkozó adatai szerint csaknem 6 százalékkal nőtt a horvát repülőtereken megfordult utasok száma, ugyanakkor ötödével csökkent a légiforgalomban szállított áruk mennyisége. A nemzetközi forgalomban is üzemelő 9 horvát repülőteret tavaly összesen majdnem 5,2 millió utas vette igénybe és nem egészen 9,3 ezer tonna árut rakodtak át.
Zágrábban, ahol a múlt évben majdnem 2,1 millióan fordultak meg, fél százalékos növekedést regisztráltak az utasok számában, a 8,2 ezer tonnás áruforgalom viszont 19 százalékkal kevesebb a 2009. évi összesítésnél.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





