Kötvényt adott ki a Gazprom
Az Interfax szerint ez tavaly augusztus óta az első orosz eurókötvény. A Gazprom tavaly júliusban, a gazdasági válság előtt tett legutóbb ilyen lépést: akkor 500 millió dollár értékben adott ki öt évre szóló papírokat, évi 7,53 százalékos kamatra.
Március végén vált ismertté, hogy az orosz óriáskonszern két bemutatókörutat is útnak indított, mert a svájci frank mellett dollár alapú kötvényeket is ki akar adni. Szakértők arra számítottak, hogy az első a svájci frank lesz, de csak 200 millió frankot vártak.
Banki szakértőket idézve a hírügynökség szerénynek minősítette az összeget, és jó színvonalúnak a tíz százalék alatti hozamot. A nyilatkozók emlékeztettek arra, hogy a Gazprom korábbi dollárkötvényeinek hozama kétszámjegyű, s úgy vélték, nyilván azért választotta a kibocsátó ezúttal a svájci frankot, mert ezen a piacon csekélyebb a kamat.
Az Interfax közlése szerint a Gazprom idén várhatóan 10,5 százalékkal csökkenti gázkitermelését: a tavalyi 549,7 milliárd köbméter helyett 492 milliárd köbmétert hoz felszínre.
Mol: nemcsak a részvényt fizették ki az oroszok?
Az oroszok megint nekimennének Európának?
Közös gáztárolót épít a Mol és a Gazprom
MTI