1p
Bonyodalmak adódhatnak a külföldön dolgozók megadóztatása körül. Határidő közeleg
Néhány nap múlva, 2011. január 31-ig kell a munkáltatóknak az elmúlt évről szóló összesítő adatokat tartalmazó igazolásokat kibocsátaniuk a személyi jövedelemadó (szja) bevallás készítéséhez. A külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalók esetében ez különös figyelmet igényelhet, hiszen a munkáltatóknak a jövedelem adószabályoknak megfelelő adózása és a kettős adóztatás elkerülése érdekében számos feltételt kell tisztázni az igazolás kiadása előtt.

Gyuricsku Eszter, a Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint elmondta: külföldön foglalkoztatott munkavállalók esetében a kettős adóztatás elkerülése érdekében számos tényezőt kell figyelembe venniük a munkáltatóknak. Összetett folyamatról van szó, amelynek során fontos megjegyezni, hogy bár a magyar állampolgárok az Szja tv. értelmében alapvetően belföldi illetőségűnek számítanak, ha külföldön dolgoznak, felmerülhet, hogy Magyarországon kívül (például a munkavégzés országának szabályai alapján) is illetőséggel bírónak minősülnek. Az ilyen esetekben el kell kerülni azt, hogy mindkét ország - az összes jövedelme után - megadóztassa a munkavállalót, ehhez viszont már a nemzetközi egyezmények összetett illetőségi szabályait kell alapul venni. Az illetőség megállapítása munkavállalónként egyedi megközelítést igényel.

Mit kell tenni január 31-ig?

Ahhoz, hogy egy belföldi illetőségű munkavállaló a külföldi foglalkoztatás esetén is belföldön maradjon adóztatható a munkaviszonyból származó jövedelme tekintetében, több feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie. Ezek egyike a 183 napot meg nem haladó külföldi tartózkodás, ami a nemzetközi egyezményektől függően vizsgálandó adóévre, pénzügyi évre vagy egyéb 12 hónapos időszakra vetítve. Egy másik feltétel, hogy ne a munkavégzés országában illetőséggel rendelkező cég térítse (vagy nevében térítsék) a munkavállaló juttatását. Ennek vizsgálata során nem kizárólag a foglalkoztatási költségek viselése meghatározó, mivel döntő lehet például az is, hogy melyik vállalat felelős a munkavállaló munkájáért, biztosítja a munkavállaló számára az eszközöket, kinek tartozik a munkavállaló beszámolási kötelezettséggel, stb - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

Gyuricsku Eszter elmondta, ha a munkáltató arra a következtetésre jut, hogy a munkavállalónak a munkaviszonyból származó jövedelme vonatkozásában egy másik országban kell adóznia, akkor azt a bérszámfejtési dokumentumokban, év végi igazolásokban és a havi (munkáltatói) bevallásban is jeleznie kell. Így például, ha a magánszemély belföldi illetőségű marad, a külföldön adóztatható munkaviszonyból származó jövedelemét a fenti dokumentumokban és a munkavállaló bevallásában adóterhet nem viselő járandóságként kell elszámolni.

A munkáltatónak természetesen a járulékkötelezettségek jogszabályoknak megfelelő megállapításáról is intézkednie kell, szem előtt tartva, hogy az EU-s szabályozás és általában a szociális biztonsági egyezmények - egyes speciális eseteket kivéve - a munkavégzés helyéhez rendelik a járulékfizetést. Ennek következtében az is előfordulhat, hogy egy magyar magánszemély, aki huzamosabb ideig dolgozik külföldön és munkaviszonyból származó jövedelme ott válik adóztathatóvá, a járulékot továbbra is Magyarországon fizeti. Összetett szabályok vonatkoznak annak megállapítására is, hogy amennyiben a munkavállaló a magyar járulékszabályok hatálya alá tartozik, de a munkavégzés országában adóztathatók a munkaviszonyhoz kapcsolódó juttatásai, mi után kell járulékot fizetni Magyarországon.

Ha a munkáltató év közben nem tudja a személyi jövedelemadó- és járulékszabályoknak megfelelően kezelni a nyilvántartást és intézkedik az összes juttatás tekintetében az adó-és járuléklevonásról, akkor lehetőség szerint a munkáltatói adóigazolás (pl.: 10M30 igazolás) kiadását megelőzően kell feldolgozni az adóztatást és járulékkötelezettséget befolyásoló információkat, és a szabályoknak megfelelően kiadni az igazolásokat. Ezzel párhuzamosan a korábban beadott havi munkáltatói bevallások (08-as bevallás) adatait is korrigálni kell. (Amennyiben túlfizetés jelentkezik az adóbevallás benyújtásakor a munkaviszonyból származó jövedelem tekintetében, de a korábban benyújtott adatszolgáltatást a munkáltató nem módosítja, a jelentős adótúlfizetést az adatok egyezése hiányában az adóhatóság valószínűleg nem téríti vissza.)

A Deloitte szakértője hozzátette: célszerű 2011. január 31-ig sort keríteni az adatok feldolgozására és az igazolások kibocsátásával egyidejűleg a 08-as bevallások önellenőrzésére, mert ebben az esetben még arra is lehetőség van, hogy az esetleges adótúlfizetést a munkáltató kérje vissza, és elszámolja alkalmazottjának. Ha a módosításra csak az igazolás kiadását követően, azaz 2011. január 31-e után kerül sor, akkor az adóhatósághoz az Art. 29 § –a szerinti bejelentést kell tenni és ez utóbbi eljárás az adóhatóság határozatával zárul.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

AJÁNLOTT VIDEÓK

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG