1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Leálltak a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) pályázatai, a kormányváltás után egyelőre nem tudnak nyerteseket hirdetni, vagy a már megítélt támogatásokat kifizetni - közölte az NCA tanácsának elnöke hétfői, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Nagy Ádám, az NCA kihelyezett, regionális ülését megelőző sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy a januárban meghirdetett pályázatok mintegy harmadában tudtak eddig eredményt hirdetni, de a kifizetéseket egyelőre nem teljesíthetik. A fennmaradó kétharmadnyi pályázat esetében pedig a nyertesek listáját sem tudják közzétenni. A mintegy 50 ezer magyarországi civil szervezet közül évente hozzávetőleg 11 ezer pályázót támogató alap ebben az évben hétmilliárd forint - a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlásának megfelelő nagyságrendű - összeg szétosztásáról gondoskodik a rá vonatkozó törvény alapján.
   
A korábban a Szociális és Családügyi Minisztérium, jelenleg pedig az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium felügyelete alá tartozó, 2004 óta működő NCA gyakorlatilag idén még nem tudott a pályázóknak semmit sem kifizetni a hétmilliárdos keretből. Ez azért is lenne sürgető, mert a nyertes programok már elindultak, több régióban pedig aláírt szerződések is vannak, a támogatások pedig előfinanszírozást biztosítanak - hangzott el.
   
Nagy Ádám hozzátette: már elkezdték a jövő évi kifizetési irányelvek kidolgozását, de egyelőre nem tudják, hogy a következő esztendőben az állami költségvetés mekkora összeget biztosít majd számukra. Ez évente általában kevesebb, mint az egy százalékokból befolyó felajánlásoknak megfelelő összeg, ami a mostani számítások szerint 2011-ben 9,3 milliárd forintot jelentene.
   
Az NCA tanácsának elnöke hangsúlyozta: az alap az egyetlen rendszer Magyarországon, amely civil szervezeteknek nyújt támogatást, és ebben a keretben teljes fellebbezési joga van a pályázóknak. A civil szektor önállóságát és partnerségét fontosnak tartva az NCA nemrég elkészítette az Esetlegesség helyett egységesség címet viselő stratégiáját, amely a forráselosztó szervezetnek is határidőket, feladatokat szab meg

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG