Lecsapott az unió négy országra
Jóllehet a gazdasági és pénzügyi válság miatt az unió kissé rugalmasabban kezeli a pénzügyi stabilitási kritériumokat, ám ügyelni kíván arra is, hogy az euróövezet stabilitása a legkisebb kockázatnak se legyen kitéve.
Az Európai Bizottság már év elején jelezte, hogy a magas hiány miatt az említett országok ellen eljárást tervez indítani. A hivatalos döntést a tagországok kormányait képviselő tanács most hozta meg, amely ezúttal a külügyminiszterek alkotta formációban ülésezett Luxembourgban.
Franciaországnak és Spanyolországnak 2012-re kell deficitjét a 3 százalékos határ alá szorítania, Írországnak egy évvel később, Görögországnak viszont már jövőre. Valamennyiüknek már az idén programot kell készíteniük arra, hogyan kívánják csökkenteni a hiányt.
London: a 3,5%-os recesszió már csak vágyálom
Bajnai mindenkitől áldozatot kér
Adóemeléssel kompenzálják a sokkoló brit hiányt
MTI