Lefejezés: repülhet a légiirányítók vezére is
A lap egy, a szerkesztőségnek eljuttatott névtelen levél alapján úgy tudja: a közelmúltban néhány légi irányító érvényes szakszolgálati engedély nélkül dolgozott.
Markó Andrea a Magyar Hírlappal azt közölte, hogy jogszabályváltozás történt, amely a légi irányítókat egy speciális nyelvvizsga letételére kötelezte. A vizsgát a HC légi irányítói állománya határidőben le is tette, de adminisztrációs nehézségek miatt a nyelvvizsga regisztrálása néhány irányító esetében két napot késett. Ez azonban a vezérigazgató szerint nem befolyásolta azt a tudást, amelyet a korábban letett vizsga igazolt.
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a HungaroControl felügyelő bizottsága vizsgálatot folytatott az ügyben, amelynek eredményét eljuttatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.
A Fidesz-kormány hivatalba lépése óta a legtöbb fontos hivatal és állami tulajdonban lévő vállalat élén végrehajtottak már valamilyen személycserét - összeállításunkat itt olvashatja >>
MTI, Magyar Hírlap
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





