1p
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint a szombati demonstrációnak várhatóan nem lesz közvetlen hatása a Bajnai-kormány programjára, illetve annak konkrét intézkedéseire, ám a társadalmi tiltakozások sora később elbizonytalaníthatják a döntéseket támogató szocialista és liberális képviselőket
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint a szombati demonstrációnak várhatóan nem lesz közvetlen hatása a Bajnai-kormány programjára, illetve annak konkrét intézkedéseire, ám a társadalmi tiltakozások sora később elbizonytalaníthatják a döntéseket támogató szocialista és liberális képviselőket.

Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója szerint, mivel a Bajnai-kormány a gazdasági helyzet miatt kényszerpályán mozog, nem tehet mást, mint amit a közgazdász szakértők az utóbbi időben meglehetősen vehemensen követelnek. Ezért úgy látja, a szombatihoz hasonló demonstrációk a Bajnai-programot nem írhatják át, még akkor sem, ha ezek a megmozdulások egyébként jogos egzisztenciális félelmekből adódnak. Mint fogalmazott, a válság olyan helyzetet teremtett, amelyben mindenki kedvezőtlenebb helyzetbe került.

Az elemző szerint politikai hatása azért nem lehet a demonstrációnak, mert "kötöttpályás" a kormány mozgástere, és csak azt a programot tudja végrehajtani, amelyben szakmai konszenzus van - hangoztatta.

Magyar Kornélia ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi nyomás olyan rizikófaktor, amivel számolni kell. Közölte, úgy látja, hogy az MSZP- és az SZDSZ-frakcióban ülő képviselők nem biztos, hogy mindig függetleníteni tudják magukat attól, ami az utcán zajlik, hiszen tudják, hogy a tiltakozások kihatnak a pártok népszerűségére is. Így például "benne van a pakliban" az is, hogy a képviselők egy része egy "lélektanilag rossz pillanatban" társadalmi nyomásra kihátrál a Bajnai-kormány mögül, és nem hajlandó megszavazni egyes törvényjavaslatokat. Jelezte: ha tömegesen hátrálnak ki képviselők a kormány mögül, az előrehozott választást jelent.

Magyar Kornélia szerint ugyanakkor egy ilyen irracionális döntésnek kevés a valószínűsége, és inkább azt prognosztizálja, hogy a szombatihoz hasonló tüntetések hatástalanok maradnak.

Lakner Zoltán politológus nem gondolja, hogy ebben a helyzetben a szakszervezeti tiltakozás elbátortalanítaná a kormányt a nehéz döntések meghozatalától. A Vision Consulting vezető elemzője ugyanakkor úgy látja: ha sok ilyen, a maihoz hasonló "jel" van, akkor ennek később mégis lehet elbizonytalanító hatása. A szombati demonstráció egy állomás, aminek volt előzménye, és nyilván lesz folytatása - fűzte hozzá.

A politológus arra mutatott rá, hogy egy demonstráció hatása nemcsak a megjelentek számától függ, hanem attól is, hogy a szakszervezetek hány érintett ember véleményét fejezik ki, és az már kihat a népszerűségi mutatókra.

Lakner Zoltán szerint a szakszervezetek tiltakozásukkal azt kívánják kifejezésre juttatni, hogy "nincsen egy olyan oszthatatlan igazság, amelynek a mentén a válságkezelő intézkedéseket meg kell hozni". Az érdekvédők arra kívánják felhívni a döntéshozók figyelmét: van mozgástere a kormánynak, és egyáltalán nem mindegy, hogy a társadalom melyik részére terhelik a gazdasági válság kezeléséből adódó terheket, és milyen mértékben.

A politológus szerint a szakszervezetek célja az is, hogy előzetesen bejelentsenek bizonyos igényeket, és kifejezésre juttassák, mi az elképzelésük vagy a kifogásuk az eddig nyilvánosságra került tervekkel kapcsolatban. Ez pedig azt jelenti, hogy újabb tiltakozások is lehetnek, ha ezeket nem követi a kormány - fűzte hozzá.

Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!

Orbán Bajnairól: Hol él ez az ember?
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
Csak néhány hetet adnak a Bajnai-kormánynak
Orbán Viktor a legnépszerűbb
Mélyben az MSZP, Európai Parlamentben az MDF? 
EP-jóslat: Orbán Bokros Lajos "főnöke" lehet 
Gyurcsány: a bukta után még lejjebb
Bajnai: a válságot kell legyőzni, nem a többieket

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG