1p
Tudjuk a történelemből, ha a zsidókkal és a cigányokkal kezdik, akkor a baloldaliakkal, a kisemberekkel folytatják - mondta Lendvai Ildikó az MSZP majálisán, aki szerint a gyűlöletbeszéd ügyét minél előbb rendezni kell
Az MSZP alkotmánymódosítást kezdeményez, ami lehetővé teszi a holokauszt tagadás, a gyűlöletbeszéd, a gyilkos indulatokra való szóbeli felbújtás tiltását és büntethetőségét - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP majálisán pénteken, Budapesten.

"Ez kell, mert nyugalomban és biztonságban akarunk élni, mert tudjuk a történelemből, ha a zsidókkal és a cigányokkal kezdik, akkor a baloldaliakkal, a kisemberekkel folytatják" - fogalmazott a pártelnök a fórumon, amelyen Szekeres Imrével, az MSZP elnökhelyettesével és Kiss Péter alelnökkel közösen vett részt. Lendvai Ildikó szerint azért van szükség a holokauszt tagadás büntethetőségéről szóló alkotmánymódosításra, hogy senkit ne lehessen politikai meggyőződése, származása, hitvallása szerint megkülönböztetni. Hozzátette: e javaslat a kisembereket védi, hogy politikai meggyőződése, származása, hitvallása miatt senkit ne küldhessenek el állásából, ne írhassák fel a nevét, mert nem adta oda kopogtató céduláját.

A holkauszt tagadás büntethetőségével kapcsolatban Lendvai Ildikó azt mondta hallgatóságának: az ő támogatásuk, nyomásuk kell ahhoz, hogy a törvény, az ország, a társadalom erejével fel lehessen lépni a gyilkos indulatok ellen. Már az erre vonatkozó kérdések elhangzását is tetszésnyilvánító taps követett, amelyre reagálva az MSZP elnöke megjegyezte: a tapsok erejéből úgy érzi, ez a kérdés az, amely a leginkább szorítja a "szívünket és a gyomrunkat". A pártelnök kifejtette: bár a törvény alól ki lehet bújni, arra mégis szükség van, hiszen ez azt jeleni, hogy a társadalom erre a jelenségre  azt mondja, "ezt már nem". Méltó törvény kell, olyan, amely határozottan mondja ezt a nemet - hangsúlyozta Lendvai Ildikó.

E témához kapcsolódva Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese hallgatóságát arra emlékeztette, hogy Kiss Péterrel együtt elérték, hogy a munkaszolgálatosoknak már van emlékművük Magyarországon, amit a napokban avatott fel.

"A baloldal lábra fog állni"

Az ország és az MSZP helyzetéről szólva Lendvai Ildikó úgy vélekedett, a baloldal arról híres, hogy a nehézségek után is lábra tud állni. Álláspontja szerint ha az MSZP összeroppan, akkor az ország is összeroppan.  Ahhoz, hogy az ország ki tudjon törni mai helyzetéből, szükség van párbeszédre mind a ma még bizonytalanokkal, és a tisztességes jobboldallal is. Szavai szerint az ország szegényebb lenne, ha nem lenne jobboldala, de akkor is, ha nem lenne baloldala.

Azért harcolunk, hogy Közép-Kelet-Európában Magyarország legyen annak a 2-3 országnak az egyike, amely a válság után gyorsabban fel tud zárkózni Nyugat-Európához - ezt már Kiss Péter, az MSZP alelnöke mondta. A válság terheit érintő kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta, az MSZP értékrendje szerint aki tehetős annak több terhet kell viselnie, annál, mint aki szerényebb lehetőségekkel bír.

Majális és ingatlanadó

A tervezett ingatlan adóra vonatkozó kérdésre válaszolva Kiss Péter arról beszélt, hogy a kormány e rendszer kidolgozásakor különös figyelmet fordít az átlagos méretű panel lakásban élőkre és a nyugdíjasokra. Mint mondta, ma még nincs kikristályosodott elképzelése a kormánynak, jelenleg több, egymással versengő szakmai változaton is dolgoznak.

A politikus a létező variációk között említette azt, hogy az ingatlan adót egy átlagos panel lakás értékéig nem, kellene megfizetni. Egy másik változat szerint a nyugdíjasoknál külön kedvezményt adnának, hiszen e kör nem tudná ezt az adót fizetni. De megoldást keresnek azoknak is, akik bár nagyértékű ingatlannal rendelkeznek, szociális helyzetük miatt nem tudnák az adót fizetni.

A fórumon felszólalók több alkalommal bírálták a Fidesz magatartását a parlamentben, az előző választások illetve a népszavazás időszakában. Ennek kapcsán Kiss Péter azt mondta: az MSZP igazi nemzeti politikát folytat. A politikus szavai szerint nem az a nemzeti párt, amelyik kirekeszti az ország egyik felét, aki bűnbaknak nevezi meg egyszer a cigányokat, egyszer a zsidókat. Ezt a magatartást, s azt, ha ennek utat engedünk, az MSZP alelnöke nemzet ellenes bűnnek nevezett. Ez még akkor sem nemzeti politika, ha méteres nemzeti zászlókat lengetnek - mondta Kiss Péter, majd hozzátette: az MSZP azt csinálja - rövid távú népszerűségvesztés ellenére is -, amit az ország érdeke hosszú távon megkíván. Szavait taps követte.

Szekeres Imre elnökhelyettes szerint nyugodtan, higgadtan politizálva túljutunk a mostani holtponton. Úgy vélte, a baloldal egyik jellemzője a másik ember iránti figyelem, szolidaritás. Ezeket az elveket nehéz betartani akkor, amikor válságot kell kezelni, a józan ész szavára kell hallgatni, amikor sokféle érték keveredik egymással. Mint mondta, az MSZP határozott, világos, egyértelmű politikával az ország jövőjét biztosítani fogja, és a baloldali értékeket megőrzi. "Sokan vagyunk és sokan leszünk" - fogalmazott Szekeres Imre.

"Nemzetközileg is megerősödött a Fidesz!" 
MDF: a Jobbik megerősödése a többiek hibája
Kétpárti parlament - tarolna a Fidesz 
EP: nem tudják a magyarok, hogy szavazhatnak?
Ki vagyunk borulva a közbiztonságra
Az EP-választás a "harmadikról" szól
Pakolhat a Jobbik?

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG