Linamar: kevesebb pénz, kevesebb munkaidő
A Linamar Hungary Nyrt. 2008. évi mérleg szerinti eredménye 712 millió forint volt, csaknem 60 százalékkal csökkent az előző évhez képest - mondta Ivanics János, a cég vezérigazgatója a közgyűlés által elfogadott, auditált adatokat csütörtökön, az éves közgyűlést követően az MTI-nek Orosházán.
Hozzátette: az eredmény csökkenésére legnagyobb hatással a halasztott adó képzés tárgyévi hatása volt. Ivanics János a korábban bejelentett létszámleépítésről elmondta: a döntést a közeljövőben meg kell hozni, de mindent megtesznek, hogy a már bejelentett 709 fős csoportos létszámleépítést megakadályozzák. A közgyűlés döntése alapján a rendelések visszaesése miatt négynaposra rövidítik a munkahetet. A Linamar több pályázatot is beadott munkahelymegőrzésre, eközben igyekszik a megrendelések számát növelni.
Bezárta kapuit a sajgótarjáni gyapotgyár
BKIK: 12% is lehet a munkanélküliségi ráta
Járai: pénzt kell nyomni a gazdaságba!
Nem mindig az elbocsátás az első lépés
Nem rohanunk az Unióba munkáért
MTI