Londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb helyzetértékelése szerint a magyar jegybank messze jár attól, hogy a forint védelme érdekében kamatemelésre kényszerüljön, mivel jelenleg egészen más a helyzet, mint a 2008-ban végrehajtott kamatemelés idején véleményük szerint ugyanakkor előnyös lenne egy új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Londoni elemzők már korábban is felhívták rá a figyelmet, hogy Magyarország számára több szempontból is előnyös lett volna az IMF-fel történő együttműködés felújítása, amely nem utolsó sorban a jövő évi költségvetés finanszírozó képességét is segíthetné. Részletek>>
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közép-európai stratégái, akik nemrég tájékozódó körutat tettek a térség országaiban, köztük Magyarországon, tapasztalataikról Londonban összeállított elemzésükben közölték, hogy a budapesti látogatásuk után még erősebb az a meggyőződésük, hogy a piacok túlbecsülik egy forintvédő célú, rövid időn belül bekövetkező MNB-kamatemelés esélyét.
Néhány befektető a jelenlegi helyzetet a 2008. októberihez hasonlítja, amikor az MNB a forint védelmében kamatemeléshez folyamodott. A Morgan Stanley közgazdászai szerint azonban még az MNB is nagyon különbözőnek tartja a mostani helyzetet az akkoritól. Igaz, hogy a forint most még gyengébb, ám a bankok erősebbek, a kormánykötvény-piac működik, és a jegybanknak kétszer akkora devizakészlete van az intervencióhoz, ha ez szükségessé válik.
MTI