1p
Tíz százalék feletti államháztartási hiány-előrejelzést készül beállítani az új, súlyosan recessziós pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány. Független londoni elemzők már jó ideje 10 százalékot mesze meghaladó, sőt esetenként inkább 20 százalékhoz közelebbi brit deficitet jósolnak.
A csütörtöki Financial Times értesülése szerint Alistair Darling pénzügyminiszter, aki a jövő héten ismerteti az alsóházban a költségvetési tervet, 175 milliárd fontot megközelítő éves állami hitelfelvételi igényt fog bejelenteni.    Ez a hazai össztermék-értékhez mérve 12 százalékot meghaladó költségvetési hiánynak felelne meg; ilyen mértékű központi deficit a II. világháború óta nem volt Nagy-Britanniában, írja a londoni gazdasági napilap.

A hiány megugrásának fő oka a Financial Times szerint az, hogy a már előre lekötött kiadásokat a ténylegesnél jóval kedvezőbb gazdasági aktivitás előrejelzésével tervezték. Ennek folyománya a nagy hiány mellett az is, hogy a nemzeti jövedelemhez mért állami újraelosztás hozzávetőleg 48 százalékra, csaknem három évtizede nem látott szintre növekszik. A közkiadások legutóbb az 1982-1983-as pénzügyi évben haladták meg a 48 százalékot, Margaret Thatcher konzervatív kormánya azonban 1987-1988-ra ezt 41,6 százalékra szállította le. Nagy londoni elemző házak a Financial Times értesülésében szereplőnél is jóval nagyobb brit költségvetési deficitekkel számolnak.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) minap kiadott új prognózisa szerint a következő, 2010/2011-es pénzügyi évben a brit költségvetés hitelfelvételi igénye 208 milliárd font (70 ezer milliárd forint) lesz, ami 17 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánynak felelne meg. A CEBR azzal számol, hogy 2015-re a brit államadósság-ráta eléri a GDP-érték 100 százalékát. A vezető londoni gazdaságelemző ház minden eddiginél súlyosabb idei recessziós előrejelzést is adott a brit gazdaságra, azt jósolva, hogy a brit hazai össztermék-érték  2009-ben, reálértéken 4,5 százalékkal zuhan.

A CEBR szerint a brit gazdaságra általa várt idei egész éves visszaesés 1931 - a nagy depresszió mélypontja - óta a legmeredekebb lesz. Abban az évben 5,1 százalékkal csökkent a brit GDP-érték. A brit gazdaság összkibocsátásának 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsértéke és az idei harmadik negyedévre várt mélypont között összesítve 5,6 százalékos GDP-zuhanással számolnak a CEBR londoni elemzői.

A britek hamarabb fognak eladósodni, mint mi?   
Meglett a bénultság eredménye: leminősítettek
Brit államkötvények csúfos kudarc után
Lesz itt még döbbenet a deficit miatt 
Az amerikai adósság továbbra is Kína kedvence

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG