Magosz: Tátrai csak báb volt
A Magosz szövetségi igazgatója szerint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója csak egy végrehajtó szerepét töltötte be "az állami vagyon szétlopásában". Budai Gyula erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Mint mondta, nem elégedett azzal, hogy Oszkó Péter rendkívüli felmondással eltávolította Tátrai Miklóst posztjáról, mert a döntés csak annyit jelent, hogy a "szocialista üzleti körök, akik a maradék állami vagyon szétlopásáért harcolnak, beáldozták Tátrai Miklóst".
Budai Gyula közölte, véleménye szerint a vezérigazgató csak egy végrehajtó szerepét töltötte be "az állami vagyon szétlopásában", ő hajtotta végre azoknak az üzleti, illetve kormányköröknek az utasítását, akik az elmúlt időszak "kétes privatizációiban döntő szerepet játszottak".
Az új Vagyonkezelő-vezér ingyen dolgozik
Kormánybiztos porolja le a "MÁV-aktákat"
Végkielégítés nélkül küldik el Tátrait
Vagyonkezelő: az MSZP súg Bajnainak
MTI
A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát.

