Korábban iparági szakértők azt mondták, hogy a nemzetközi olajár-emelkedés miatt áprilistól mintegy 10 százalékkal növekvő orosz gázbehozatali tarifa a negyedévenkénti gázfordulónapon megjelenik a lakossági tarifákban is. A kormányzat azonban azóta ígéretet tett a rezsiköltségek befagyasztására, igaz csak a második félévtől - emlékeztetnek a lapban. Az üggyel kapcsolatban a Népszabadságnak sem a minisztérium, sem az érintett cégek nem nyilatkoztak.
A lap szerint több piaci tényező mellett számos jogszabály is a gázáremelés elmaradását feltételezi. Példaként említi a lap a forint erősödését, valamint a kormány azon döntését, hogy a központi nagykereskedőknek 40 százalékban nem a hosszú távú magyar-orosz szerződésben szereplő, igen magas tarifa, hanem a jelenleg meglehetősen alacsony szinten álló úgynevezett azonnali piac alapján kell lakossági árat számolnia.
MTI, Népszabadság
Áprilisban nem lesz gázalapár-emelés, a kormány korábbi bejelentése alapján viszont a szociális támogatás megszűnik, ez az érintett mintegy egymillió család számára mégiscsak áremelkedést hoz
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




