Ajánlott kifogástalan műszaki állapotú és téligumival felszerelt járművel útnak indulni és az autóban legyen hólánc, lapát és homok is. Aki gyermekekkel indul útnak, ne feledkezzen meg takaróról, meleg teáról - olvasható Dobson Tibor közleményében.
Az út lefagyása a járműből nem mindig észlelhető, ezért ennek figyelembevételével kell a sebességet megválasztani. Dobson Tibor közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a hókotrók mögött síkos az út, mert a só olvasztó hatása nem azonnali. Ezért nagyon fontos, hogy ha az autós sárga villogóval felszerelt gépeket lát az úton, fokozatosan vegye vissza a sebességet, nehogy rácsússzon a jármű a munkagépre.
Nyolcvankét hókotrógép kezdte meg a munkát Budapesten szombat délután az erős havazás miatt - mondta Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az MTI-nek. A délutáni műszakba már vettek fel hómunkásokat és estére is várják a jelentkezőket - közölte. |
Szombaton egyre intenzívebb havazás várható Budapest fölött a repülésmeteorológiai jelentés szerint. Ferihegy térségében a szakemberek a délutáni óráktól kezdve 5-10 cm vastag hótakaró lerakódására számítanak. Az ügyeletes repülőtér-vezető ezért elrendelte a hóeltakarítást a Ferihegyi repülőtéren.
Nyugat-Európában a pénteki ítéletidő még szombaton is jelentős késéseket okoz. Németország, Csehország, Olaszország repülőterein is késésekre lehet számítani a délutáni óráktól kezdve. Ez az erős havazást okozó ciklon várhatóan Ferihegy forgalmát is befolyásolja. Ennek elsősorban az az oka, hogy a Nyugat-Európából induló járatok eleve késve érkeznek vissza Magyarországra.
Az utasoknak azt tanácsolja a Budapest Airport, hogy mielőtt elindulnak a reptérre, ellenőrizzék járatuk várható indulási idejét - BA közleményében.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -12 fok között alakul, sőt délnyugaton -15 foknál is hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -4 és -8 fok között várható. |
A közép-magyarországi régióban eddig csak elsőfokú riasztás volt érvényben. Korábban az ország többi régiójára is elrendelték az elsőfokú riasztást, mert 2 centimétert meghaladó mennyiségű friss hó eshet.
Síelni még nem lehet, de a szánkózni vágyókat már várják a Borsod megyei Bánkúton. Eddig mintegy 10 centiméternyi hó esett a téli tömegsport egyik fellegvárán. A hóréteg vastagsága azonban egyelőre nem elegendő a sípályák megnyitásához.
Amennyiben éjszaka valóban leesik az előre jelzett 10 centiméteres csapadék, úgy vasárnaptól megnyitják a pályákat - olvasható a Bánkúti Síklub honlapján, ahol azt is feltüntették, hogy a hőmérséklet -11 Celsius fok.
Brutális havazás Nagy-Britanniában - két reptér bezárt
Készüljön fel a -20 fokos reggelekre!
MTI, Privátbankár