Maradt a jó hangulat a részvénypiacon
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,88 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 24.113,63 ponton zárt kedden. A BUMIX 2.132,07 ponton zárt kedden, ez 30,98 pontos, 1,47 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva
A részvénypiac forgalma 34,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A korábban tapasztalt jó hangulat folytatódott kedden is a részvénypiacon, a magyar tőzsde jól teljesített az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy kedden sem tudta áttörni az OTP árfolyama a 7 ezer forintos szintet, úgyhogy várhatóan a következő napokban ezt a szintet tovább tesztelik. Mint mondta, az OTP úgy tudott több mint 1,7 százalékot erősödni, hogy közben a régióban nem volt egyértelmű trend a bankszektorban.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az OTP mellett a Richter napi maximumát, a 44 ezer forintos szintet emelte ki. Szavai szerint a befektetők az OTP 7 ezres és a Richter 44 ezres szintjeit tesztelgetik. Ezek elsősorban lélektani határnak számítanak - jegyezte meg. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a budapesti börze - a bukarestit leszámítva - felülteljesítő volt a régióban.
A Mol árfolyama 50 forinttal, 0,25 százalékkal 19.600 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 117 forinttal, 1,71 százalékkal 6.942 forintra erősödött, forgalmuk 25,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 748 forintra gyengült, forgalma 3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 2,09 százalékkal 43.900 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Az Egis árfolyama 112,8 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 1,92 százalékkal 21.200 forintra emelkedett.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
MTI