Máris elvérzik az élelmiszer-kódex?
Vizsgálat alá helyezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a csütörtökön elfogadott élelmiszer-etikai kódexet, hiszen a megállapodás több pontjával kapcsolatban is felmerült a versenykorlátozás lehetősége; a témával a Magyar Nemzet és a Népszabadság is foglalkozik.
Megtorpedózhatja a GVH a csütörtökön aláírt élelmiszer-etikai kódexet, hiszen aggályosnak tartja, hogy olyan szabályokat is aláírtak az ágazati szereplők, amelyek korlátozhatják a szabadpiaci versenyt, vagyis egyes pontok kartellgyanúsnak számítanak - tudta meg a Magyar Nemzet. A Népszabadság az ügy kapcsán azt írja: uniós és hazai versenyjogi szabályokba is ütközhet a kódex, az import és a hazai áruk arányát rögzítő részt minősítheti törvényellenesnek a GVH.
A lap megjegyzi: a versenyhatóság - amelyet nem vontak be az egyeztetésbe - korábban már többször a piaci szereplők értésére adta, a válsághelyzetre hivatkozva sem enged lazítani a versenyszabályokon.
Élelmiszer: nyártól 80% lesz a magyar áruk aránya
Lassan elfelejthetjük a sarki kisboltokat
Gráf: Az élelmiszerek 80%-a magyar lesz!
2006 óta van válság, de csak most jöttünk rá
Már a kaján is spórolunk
Népszabadság, Magyar Nemzet