Martonyi elégedett
Martonyi János úgy fogalmazott: "az elmúlt egy hónap külpolitikai szempontból jobban alakult, mint amire számítottam". A miniszter szerint ez részben a szorosabb közép-európai együttműködésről szóló stratégiának, részben Magyarországtól független körülményeknek köszönhető.
"Még a szlovák viszony javítására is kaptunk egy nagy lehetőséget, miután Pozsonyban jobbközép kormány fog alakulni" - tette hozzá. Mint mondta, ez teljesen új helyzetet teremt, bár tisztában van azzal, hogy az álláspontok között továbbra is nagy eltérések vannak.
"Egyre inkább meggyőződésem, hogy jó dolog volt a parlament első ülésén elfogadni az állampolgársági törvényt, mert ezzel elkerültük azt, hogy az új szlovák kormány csak a hivatalba lépése után szembesüljön vele" - mondta az interjúban a külügyminiszter hozzátéve, hogy emellett eleget tettek egy alapvető választási ígéretüknek. "Már korábban jeleztük Szlovákiának, hogy minden vitás kérdésről készek vagyunk tárgyalni" - mondta. Megjegyezte, hogy nagyon régen nem volt ekkora nézetkülönbség a szomszédos országok között, mint most, az állampolgársági törvény kapcsán.
Népszabadság
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





