MDF: egész nap legyen a gyerek az iskolában!
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint meg kell teremteni az egész napos, ingyenes iskola feltételeit a gyerekeknek - jelentette ki Pusztai Erzsébet MDF-es politikus kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: pártja javaslata szerint a családi pótlék összegét 14 éves korig az iskolák kapnák, utána pedig azok a családok, akik taníttatják a gyerekeiket. Ez azt jelenti, hogy minden gyerek számára ingyenessé válna a tankönyv, a napi négyszeri étkezés és az iskola délutánig.
Mint mondta, az MDF számításai szerint az egész napos, ingyenes iskola bevezetésével egy nyolc osztályos iskolában átlag négy-öt tanár felvételére volna szükség, így a képzett tanárok a munkanélküli segély helyett visszatérhetnének az oktatásba.
Nyáron is egész napos sulit akar az MDF
MTI
Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap este megtette az első lépést a több mint 40 napja tartó kormányzati leállás (shutdown) befejezése felé.

